Pálvölgyi Miklós férfi szövetségi kapitány tartott tőle, hogy a kínai légitársaság gépén a hangoskodás túllépi majd a pihenéshez ideális szintet, de a pekingi járatra illusztris társaság várt pénteken. A cselgáncs és a torna olimpiai bajnoka, Kovács Antal és Csollány Szilveszter mellett fejkendőbe és zászlóba öltözött, elvetemült szurkoló gyűjtött aláírásokat, azaz a hangulat már a felszállás előtt olimpiai volt. Balogh Gábor arca pedig kisimult: Sydney ezüstérmese arra készül, hogy talán utolsó nagy versenyén olimpia bajnok legyen.
„Ki vagyok már éhezve a versenyre a fizikai számokban –
mondta a kétszeres egyéni világbajnok. – Pekingről jó emlékeim vannak, bár a ránk váró hőség nem kedvez senkinek. Én sem szeretem, de augusztus 21én talán már kifelé megyünk a nyárból. Viszek magammal videót, könyveket, hogy minél inkább megteremthessem magamnak az otthoni körülményeket.”
Magyar vetélytársa is lesz kint, Horváth Viktor szintén favoritnak számít az olimpián.
„Még nem tudom, milyen hatással lesz rám az a felhajtás, csillogás-villogás, ami ránk vár, hiszen még nem volt ilyen élményem – mondta a 2007-es világbajnok. – Szívesen versenyeztem volna a május végi világbajnokság óta is, ha a sérülésem engedte volna, hiszen szeretek benne maradni a vérkeringésben. Egy ideje már újra teljesen egészségesnek érzem magam.”
A női címvédő, Vörös Zsuzsanna állapotával sincs gond, mint mondja: „Fizikailag és mentálisan is százszázalékos állapotban vagyok, csupán szerencsés lósorsolásra lenne még szükségem.”
Neki ugyancsak lesz honi vetélytársa, még az aranyért is. Gyenesei Leila szintén járt már olimpián, csak nem ebben az évszakban.
„Én elviselem a hőséget, inkább a nyár, mint a tél. Csak a mínusz húsz foknál nagyobb hideggel nem tudok mit kezdeni – halljuk a 2006-ban sífutóként rajthoz álló hölgytől. – Beszéltem már az édesapámmal, aki kint van, azt mondja, alig látni a napot, a szmog olyan, mintha mindig köd lenne.”
De ezt egyelőre nem kell észlelniük Leiláéknak, hiszen továbbutaznak Szöulba, és csak az olimpia utolsó hetében térnek vissza Pekingbe.