A szeszélyt legyőzheti a rutin

Vágólapra másolva!
2008.08.08. 22:55
Címkék

Négy esztendeje őket varázsolta el az olimpia hangulata, most ők készülnek varázsolni. Női vízilabdásaink tanultak az athéni napokból, tízen itt vannak abból a csapatból, amely hatalmas tervekkel indult a görög fővárosba, majd lógó orral érkezett haza.

„Megfizettük a tanulópénzt, ebből sokat profitálhatunk” – mondta Valkai Ágnes. Jó, mit jó, egyenesen remek jel, hogy a csapat is elkapta a fonalat, Pekingben úrrá lett az átállási nehézségeken, napról napra magabiztosabban pólózik. Legutóbb éppen a szakemberek által első számú favoritnak tartott oroszokkal mérte össze az erejét – három negyedet játszottak, a 7–7-es végeredmény tartást, megbízhatóságot, erőt jelez.

Persze ezt majd a meccseken kell bizonyítani, ahogy Godova Gábor szövetségi kapitány fogalmazott: „A hölgyeknél sohasem lehet tudni, mi történik. Leraktuk a szilárd alapot, stabilnak mondanám a játékunkat, a vízben, éles helyzetben azonban sokszor a nőkre oly jellemző szeszély játssza a főszerepet. Sokat beszélgettünk a játékosokkal, a visszajelzések alapján optimista vagyok.”

A hollandok ellen hétfőn kezd a társaság, ezután Ausztrália és Görögország ellen harcol a csoportgyőzelemért, amellyel elkerülné a pólós versenyeken kritikus, a torna legnehezebb meccseinek tartott középdöntőt. Amelynek kihagyása a szokásosnál is fontosabb volna, hiszen a másik csoportban található amerikai, orosz, olasz trió bármely tagja elleni parti forró pillanatokat, a papírforma alapján egygólos meccset ígér. Szívesen eltennénk ezt a későbbiekre…

Legfrissebb hírek

Egyetemi világjátékok: Székely Zója ezüst-, Palkovits István bronzérmes

Egyéb egyéni
43 perce

Nem bírt egymással az MTK és a Ferencváros a 228. bajnoki örökrangadón

Labdarúgó NB I
46 perce

Sallai Roland nagy gólt lőtt a Galatában, majd adott egy gólpasszt is

Légiósok
1 órája

Komáromi vereség a bajnoki nyitányon

Minden más foci
2 órája

Kós Hubert: Látni akarom, mit tudok kihozni magamból

Vizes vb 2025
2 órája

Koleszár Mihály és Guzi Blanka aranyérmes az öttusa Eb-n

Egyéb egyéni
2 órája

Csoboth Kevin csapata bajnokveréssel kezdte a svájci idényt

Légiósok
2 órája

Kajak-kenu: két magyar arany a korosztályos vb-n szombaton

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik