A Marseille és a Bordeaux a kihívók élén

Vágólapra másolva!
2008.08.08. 22:55
Címkék

MARSEILLE Franciaország egyetlen BL-győztese (1993) járt közel a legtöbbször a Lyonhoz az elmúlt hét idényben, és most is a kihívók egyik legerősebbikének ígérkezik. A szomorú adat, hogy az OM másfél évtizede egyetlen trófeát sem nyert, Eric Gerets vezetőedző szerint extra motivációt jelent. A fiatal játékmester, Samir Nasri (Arsenal) távozását generációja egy másik jelesével, Hatem Ben Arfával (Lyon) reméli ellensúlyozni a belga tréner, míg az elefántcsontparti Bakari Koné (Nice) szerződtetésével minőségi támogatást kapott a Mamadou Niangot és Djibril Cissét felvonultató támadógépezet.

BORDEAUX Johan Micoud visszavonulásával a Girondins is elveszített egy szervező középpályást, azonban a volt brémai légiós már nem volt központi figurája Laurent Blanc vezetőedző terveinek. Yoan Gouffran (Caen) megvásárlása és Yoann Gourcuff (Milan) kölcsönvétele a jegyzőkönyv-vezetőkön túl az ellenfeleknek is feladja a leckét – ugyanis a francia utánpótlás két roppant tehetséges középpályásáról van szó. Még egy érdekesség: Diego Placente érkezésével a keretben majdnem annyi az argentin (3), mint a brazil (4).

MONACO A négy évvel ezelőtti BL-döntős anyagiak hiányában nem erősödött jelentősen a nyáron, ezt belátván a vezetőség még nem kíván aranyesélyekről és újabb európai hódításról beszélni. Egyelőre a még mindig tinédzserkorú amerikai szupertehetség, Freddy Adu (Benfica) kölcsönvétele a hercegségbeliek legnagyobb nyári húzása, azaz jelentős terhek hárulnak a legutóbb sem brillírozó régiekre.

SAINT-ÉTIENNE Huszonhat év után újra európai kupaszereplő lesz a legtöbb francia bajnoki címmel büszkélkedő klub, és a zöldek remélik, a mélyből felfelé vezető útnak legfeljebb csak a felénél járnak. Nagy fegyvertény, hogy a Pascal Feindouno és az új csatárcsillag, Bafétimbi Gomis fémjelezte csapat együtt maradt, és néhány ponton (például a japán Macui Daiszuke révén a középpálya bal oldalán) sikerült megerősíteni.

MONACO A négy évvel ezelőtti BL-döntős anyagiak hiányában nem erősödött jelentősen a nyáron, ezt belátván a vezetőség még nem kíván aranyesélyekről és újabb európai hódításról beszélni. Egyelőre a még mindig tinédzserkorú amerikai szupertehetség, Freddy Adu (Benfica) kölcsönvétele a hercegségbeliek legnagyobb nyári húzása, azaz jelentős terhek hárulnak a legutóbb sem brillírozó régiekre.

NANTES Dicső a „kanárik” múltja ahhoz, hogy a másodosztály darálójából azonnal visszatérve csak a megkapaszkodásra összpontosítsanak. Különösképp, hogy sikerült alaposan megerősíteni Michel Der Zakarian együttesét: az idei Európa-bajnokságon két gólt szerző horvát Ivan Klasnic (Werder Bremen) és a dán Michael Gravgaard (FC Köbenhavn) személyében a csatársor és a védelem is válogatott játékossal gazdagodott.

Legfrissebb hírek

Egyetemi világjátékok: Székely Zója ezüst-, Palkovits István bronzérmes

Egyéb egyéni
48 perce

Nem bírt egymással az MTK és a Ferencváros a 228. bajnoki örökrangadón

Labdarúgó NB I
51 perce

Sallai Roland nagy gólt lőtt a Galatában, majd adott egy gólpasszt is

Légiósok
1 órája

Komáromi vereség a bajnoki nyitányon

Minden más foci
2 órája

Kós Hubert: Látni akarom, mit tudok kihozni magamból

Vizes vb 2025
2 órája

Koleszár Mihály és Guzi Blanka aranyérmes az öttusa Eb-n

Egyéb egyéni
2 órája

Csoboth Kevin csapata bajnokveréssel kezdte a svájci idényt

Légiósok
2 órája

Kajak-kenu: két magyar arany a korosztályos vb-n szombaton

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik