A Balkán Games-en a triplázásért

Vágólapra másolva!
2008.08.08. 22:55
Címkék

A kilenc olimpiai bajnok (Gergely István, Madaras Norbert és Varga Tamás mellett a Benedek Tibor, Biros Péter, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Molnár Tamás, Szécsi Zoltán fémjelezte hatos fogat ráadásul kétszeres győztes, azaz aranyérmek tekintetében utóbbiak utolérhetik a két élő legendát, Gyarmati Dezsőt és Kárpáti Györgyöt!) és a négy ötkarikás újonc (Hosnyánszky Norbert, Kis Gábor, Varga Dénes, Varga Dániel) rendkívül egységes, felettébb sikeréhes brigádot alkot. A felsoroltak játéktudását, azt gondoljuk, nem kell ecsetelnünk, maradjunk annyiban, posztjukon egyértelműen a világ legjobbjai közé tartoznak.

Könnyű persze ennek ellenére sem lesz a mieink körében csak „Balkán Games”-nek elnevezett torna. Elsősorban természetesen a szerbeket kell említeni mint fő riválist, még ha a csütörtökön Szöulból Peking helyett Belgrádba utazó, a kezén súlyos sérülést szenvedő, 12 öltéssel összevarrt bivalyerős center, Szlobodan Nikics hiánya jelentős érvágás a trónkövetelőnek. Másfél hónap alatt két kezdőjátékosát (a súlyos motorbalesetet szenvedő, azóta is rendkívül rossz állapotban lévő, kórházban kezelt Danilo Ikodinoviccsról lapunk is sok szót ejtett) veszítette el Dejan Udovicsics mester, erősen kérdéses ezután, mire mennek a hosszú sorozatban. A mentalitásukat ismerve a megannyi probléma még inkább feltüzeli, dacossá teszi őket – a játéktudás mellett abban is bízhatunk azonban, hogy ha szembetalálkoznak a mieinkkel (a realitások alapján ez az elődöntő vagy a finálé lehet), ha a tekintetek összetalálkoznak, felrémlik bennük a sydneyi elődöntő és főként a nyert állásból elveszített athéni finálé emléke. Ne aggódjanak, a kedvencek tesznek róla, hogy így legyen, a tetoválások, a zrikák, a mimika eszközeit felhasználva jelzik, ki az úr a háznál.

A horvátok Ratko Rudic vezérletével képeznek stabil, nehezen átugorható akadályt; a feljövőben lévő olaszokkal sem árt vigyázni; a csoportellenfelek közül a szerintünk, de ami ennél fontosabb, a szakemberek szerint is az Európa-bajnoki győzelemmel a puskaporát ellövő, a fináléba jutásra kevés eséllyel pályázó montenegróiak (a vasárnapi nyitó meccsen rácáfolhat a fiatal csapat, de reméljük, nem fog!), valamint a felettébb hullámzó teljesítményt nyújtó, tavaly még brillírozó, az idén alaposan viszszaeső spanyolok számítanak nehéz ellenfélnek.

Szóval vasárnap Montenegró ellen kezdődik a tánc – illetve reményeink szerint a táncoltatás.

Legfrissebb hírek

Liverpool–AC Milan felkészülési mérkőzés

Angol labdarúgás
13 perce

Tusványos 2025: „Nincs arról könyv, hogyan kell megszólítani Milák Kristófot” – Berkesi Judit

Egyéb egyéni
15 perce

Gera Zoltán: Nehéz idény lesz mindenkinek

Labdarúgó NB II
39 perce

Vívás: Nagy Dávid, Pusztai Liza és Katona Renáta is főtáblás a vb-n

Egyéb egyéni
42 perce

Superbike-vb: Razgatlioglué az első rajtkocka a Balatonnál

Egyéb autó-motor
53 perce

Vívás: négy között a férfi tőrcsapat a vb-n!

Egyéb egyéni
1 órája

Anyám, én nem ilyen lovat akartam! – tényleg tévedésből igazolt a Milan?

Minden más foci
1 órája

Mihalik András a Ferencvárosban jégkorongozik tovább

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik