FTC: nincs több akadály

2008.08.07. 01:51
Címkék
Szombaton eldördül a képzeletbeli startpisztoly a honi labdarúgás másodosztályában is. Összeállításunk első részében az NB II Keleti csoportjára fókuszálunk, ahol a versenyfutás kezdete előtt (ahogy az elmúlt két esztendőben is) egyelőre a Ferencváros tűnik az élvonalba (vissza)jutás legfőbb esélyesének.

Mindegy, hogy lelkes zöld-fehér szurkolót vagy éppen megrögzött „ellendrukkert” kérdezünk, a végső következtetés mindkét esetben egybecseng: „Most már az Isten sem mentheti meg a Ferencvárost attól, hogy feljusson!”

Bár az égiek akaratát aligha ismerhetjük, az NB II Keleti csoportjának mezőnyére pillantva leszögezhetjük: a fenti summázat a realitás talaján áll. Ennek legfőbb oka, hogy nehezen találni a zöld-fehéreken kívül még egy csapatot a Dunától keletre, amely kimondva-kimondatlanul az élvonalbeli indulás gondolatával kelne és fekszene. Ennek következtében megjósolhatjuk: a Ferencváros legnagyobb ellenfele már csak a Ferencváros lehet, amely új együttes építésébe fogott, és egyelőre sokak előtt ismeretlen játékerőt képviselő külföldi kontingensben látja az évad diadalmenetének biztosítékát.

De hogy az Üllői úti társaság ne érezhesse magát nyeregben, arról a harmadik vonal Tiszacsoportját megnyerő DVSCDEAC, illetve a Mátra-csoportban aranyérmet szerző MTK II együttese gondoskodhat. E két gárda annak ellenére elgáncsolhatja a ferencvárosiakat, hogy az MLSZ idei versenykiírása világosan fogalmaz: „A bajnokságból nem juthat fel első osztályú sportszervezet tartalékcsapata.” A szabály úgy szól, hogy az a gárda jogosult a feljutásra, amely ezen klub(ok) után a legjobb helyezést éri el. Vagyis (elméletben persze) nem kell az első helyen végeznie az FTCnek, lehet, hogy céljainak tökéletesen megfelel a harmadik pozíció is – de csak abban az esetben, ha előtte a DVSC-DEAC és az MTK II áll.

Ha már viszont úgy alakulnak a Keleti csoport küzdelmei, hogy a két tartalékegyüttes mindent elkövet a lehető legjobb eredmény eléréséért (mondjuk úgy: sportszerűségből…), akkor nem zárható ki, hogy a mezőny tagjai keresztbe verik egymást; és mint ilyenkor lenni szokott, valaki a végén nagyot bukik…

Mégis, melyik együttes veheti fel a versenyt a Ferencvárossal? Úgy tartják, az előző szezon ezüstérmesével, a Szolnoki MÁV-Mondi együttesével illik számolni. Csakhogy a nyáron tíz játékosa távozott, 12 pedig újonnan érkezett – ezért aligha beszélhetünk vele kapcsolatban kiforrott csapatról (ahogy az Üllői úton sem dicsekedhetnek ezzel…). A szolnokiak munkáját dicséri, hogy a feljutásról lemaradó klub nyolc játékost adott az élvonalnak.

Meglepetést szerezhetne a korábbi kapitány, Verebes József vezette Vác-Újbuda, ám legjobb csatára, a csoport gólkirályi címét legutóbb 22 találattal elhódító Rusvay Gergely az NB I újoncát, a Kecskemétet választotta. A bajnokság felfedezettje lehet viszont a Debrecenbe viszszatérő Urbin Péter, aki legutóbb a Bőcs színeiben volt tizenhétszer eredményes, de az sem zárható ki, hogy az Angliából hazatérő Ferenczi István másodvirágzását éli majd – ezúttal ferencvárosi zöld-fehérben. Ami a várható játékot illeti: ne legyenek túlzott elvárásaink, mert a másodosztály mégsem az első…

Legfrissebb hírek

„Szoboszlai-dupla és egy Kerkez-gól, 3–0-ra nyerünk!” – a magyar drukkerek optimisták a meccs előtt

Magyar válogatott
19 perce

Férfi kosárlabda NB I: otthon nyert a Szolnok és az Alba is

Kosárlabda
24 perce

Pierce Charles kivédte Kvarachelia büntetőjét, testvére, Shea pedig a 99. percben győztes gólt szerzett!

Minden más foci
26 perce

Tíz gólt rámolt be az Acélbikák kapujába a Gyergyó, idegenben gálázott az UTE az Erste Ligában

Jégkorong
29 perce

Izgalmas meccsen verte a Fradi az Egert a kézi NB I-ben

Kézilabda
42 perce

Redzic, Szoboszlai és Lukács játszik elöl – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
58 perce

A címvédő lengyelek az első döntősök a férfi röpi Eb-n

Röplabda
1 órája

Az Al-Ahli sem okozott gondot a Veszprémnek a klub-vb-n

Kézilabda
1 órája