pen dicséretes, hogy az első mérkőzésen csak két góllal maradt alul Garami József alakulata. Csak hát a játék... Nem erősítette az MTK minimális továbbjutási esélyeit az sem, hogy a visszavágóra a Szusza Ferenc Stadionban került sor (a kék-fehérek létesítménye nem felel meg az UEFA előírásainak), ahol szurkolóinak köszönhetően inkább a Fener érezhette otthon magát.
Ahogy már a sorsolás ismeretében, úgy természetesen a második összecsapás előtt is minden a török sztárgárda mellett szólt. Erősen elrugaszkodott a realitásoktól, aki a kezdő sípszó előtt azt gondolta, az MTK igenis ledolgozhatja hátrányát. A józanul gondolkodók arra számítottak, kedvenceik mindent elkövetnek az ellenfél dolgának megnehezítése érdekében: mernek passzolni, a háló nem töri fel a hátukat, azaz stabil védekezés mellett jut energiájuk veszélyes, mi több, gólt ígérő támadások vezetésére is. Ám azért az már a kezdés előtt jelzett valamit, hogy a fotósok hada Végh Zoltán kapuja mögött helyezkedett el, remélve, így nem marad le az esetleges gólokról.
Még tíz másodperce sem tartott a küzdelem, máris látható volt, nem csalt a szimatuk. Roberto Carlos pazar indítása után a legutóbbi spanyol gólkirály, Daniel Güiza helyzete jelezte, a Fenerbahce játékosai korántsem csak az előnyük megtartására törekszenek. Mondják, az idegenben elért találat duplán számít, ám feltételezhető, nem az ötödik percben szerzett gól volt a Fener történetének legfontosabb, idegenben lőtt találata. Ekkor még csak az volt biztos, hosszabbítás nem lesz, azt viszont megtippelni sem lehetett, hogy a magabiztos előny birtokában a vendégtizenegy további gólokra törekszik majd, vagy pedig megelégszik a játszadozással. Nos, nagyon úgy tűnt, az isztambuliak messze nem kapcsoltak a legmagasabb sebességi fokozatba, fölényük azonban így is nyomasztóan hatott. Érdemes volt megfigyelni, a török játékosok a 4–4–2-es alapszerkezetből kiindulva mennyire rugalmasan változtatják a helyzetüket – Semih Sentürk csatárból gyakorta a saját térfelére lépett vissza labdáért, ugyanakkor Kazim Kazim a jobb oldali középpályáról máris tolta fel magát támadónak –, és ennek köszönhetően a pálya minden részében létszámfölényt tudtak kialakítani. A magyar mezőnyben hatékony, szemre is tetszetős rövid passzos futballból az MTK részéről alig-alig valósult meg valami, mégpedig azért, mert a Fenerbahce sztárjai több átadással előbbre gondolkodtak, mint a magyar profik. Pedig a közönség hazai része hálás volt minden apróságért: egy szép cselt éppúgy megtapsolt, mint egy jó ütemű szerelést. Sajnos csak belegondolni tudunk abba, mi lett volna, ha a félidő hajrájában Pintér Ádám kihasználja hatalmas lehetőségét...
A folytatás azt mutatta, a török együttes takaréklángon égve is uralja a mérkőzést, ugyanakkor érezni lehetett, ha nagyobb önbizalommal futballozik az MTK, esetleg adódhat előtte is újabb gólszerzési lehetőség. Ehhez elengedhetetlenül szükség lett volna hatékonyabb oldalvonal melletti játékra, no és arra, hogy ha sikerül kicselezni egy embert, akkor ne hátrapassz következzen. Garami József már a találkozó előtt azt mondta, csapatának stabilnak kell maradnia, nem nyílhat ki, ugyanis a Fener ebben az esetben könyörtelenül büntet. Noha az MTK túlzottan nem nyílt ki, Semih Sentürk álomgóljával megduplázta az előnyt, majd Emre Belözoglu tizenegyesből született találata már fölényes török sikert eredményezett.
Továbbjutott a Fenerbahce kettős győzelemmel, 7–0-s gólkülönbséggel.
Jó: Zsidai, Bori, ill. Roberto Carlos, Kazim Kazim, Alex, Semih Sentürk
