A kór győzte le

2008.08.07. 01:51
Címkék

Vérmérgezése miatt több mint egy héttel ezelőtt került kórházba Módos Péter. Az 55 kilós kötöttfogású birkózónak a bal vállát bakteriális fertőzés támadta meg, de a hét végén már jobban volt, s úgy tűnt, a Sportkórházban történő rehabilitációt követően – egy héttel később ugyan, de – elutazhat Pekingbe. Szerdán azonban szertefoszlott az álom, az orvosok úgy döntöttek, a 20 éves versenyző nem indulhat az olimpián.

„Ezen a héten már próbáltuk tornáztatni a vállamat, ami sajnos a visszájára fordult, ugyanis még jobban beállt a kezem – mondta Módos. – Beszéltem az orvosokkal, illetve a szövetségben Hegedűs Csaba elnökkel, s úgy döntöttünk, az egészségem fontosabb, ezért nem indulok. Ha mégis versenyeznék, lehet, hogy egy meccset sem bírok, vagy a következőt fel kell adnom, ráadásul a gyulladás még jobban elterjedhet, még a szívemre is húzódhat. Sőt azt mondták az orvosok, ha egy nappal később kerülök kórházba, meg is halhattam volna.”

Azt még mindig nem tudni pontosan, mi okozta az idén Eb3. Módos vérmérgezését, ám elképzelhető, hogy a hepatitis elleni védőoltásra reagált így a szervezete. A fiatal birkózó már korábban sem volt egészséges, a kvótát például részleges térdszalagszakadással versenyezve szerezte meg. Ez még nem lett volna gond, ettől függetlenül szőnyegre léphetett volna Pekingben, a vérmérgezés azonban erősebb volt nála.

„Nehéz szavakba önteni, amit most érzek – szomorkodott Módos. – Rengeteg edzés, gyakorlás veszett kárba. Hatalmas öröm volt, hogy megszereztem a kvótát, jó érzéssel töltött el, hogy remek birkózókat tudtam legyőzni, és erre tessék, mégsem lehetek ott az olimpián. Sohasem kellett még sérülés miatt visszalépnem egyetlen versenytől sem. Olyan előfordult már, hogy nem ment a birkózás, hiába edzettem, ám volt lelkierőm kimászni a gödörből. Megviselnek ezek az esetek, azonban nem keseredem el, inkább inspirálnak a történtek. Az az igazi sportoló, aki a padlóról is fel tud állni, s én közéjük sorolom magamat.”

Négy évvel ezelőtt Módos még negyvenkét kilósként versenyzett az ifik között, de a Mr. Tus birkózóiskolában már akkor is mondogatták, két srác ott lehet már a pekingi olimpián is: Módos Péter és Lőrincz Tamás.

„Ha kockáztatnék, talán véget érne a pályafutásom, azonban elsőéves felnőttversenyzőként még sok évem lehet a birkózásban. Sokáig fájni fog, hogy nem indulhattam az olimpián, de remélem, a sors visszaadja, amit most elvett. Talán ez kellett ahhoz, hogy négy év múlva megnyerjem a londoni játékokat” – próbált előre tekinteni Módos.

Legfrissebb hírek

Felfüggesztették a franciák olimpiai ezüstérmes gátfutójának versenyzési jogát

Atlétika
5 perce

Női labdarúgó NB I: újpesti siker Pécsen

Labdarúgó NB I
8 perce

Férfi kézilabda Ek: mindkétszer otthon játszik a PLER az Islington ellen

Kézilabda
26 perce

Az NFL szerint nincs ok az aggodalomra a Maracana Stadion gyepszőnyege miatt

Amerikai sportok
30 perce

Billie Jean King-kupa: Csehország az első döntős

Tenisz
39 perce

A műsorvezető, aki fákat ölelget – Hosszú Kávé Farkas Fannival

Képes Sport
45 perce

Tenisz: Mokán István Damján döntőbe jutott az U16-os Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
1 órája