Sokoldalúak a svájci „fiatal fiúk”

2008.08.02. 02:23
Címkék

A negyvenes évek közepén Volentik Béla, 1990-ben Csernai Pál szolgálhatott volna a legpontosabb információval a Young Boysról, az idő tájt ők irányították a tizenegyszeres svájci bajnokot. Manapság a Sion védője, Vanczák Vilmos a leghitelesebb forrás, már csak azért is, mert a Super League második fordulójában a Sion (a magyar bekkel a soraiban) 2–1-re legyőzte a berni alakulatot.

„Úgy vélem, Hakan Yakin eladása kulcsfontosságú a Young Boys eddigi szereplése kapcsán – mondta az agyrázkódás után lábadozó 31-szeres válogatott védő. – A keret különben nem sokat változott, de a vezér távozása minden együttest megrendítene. A berniek hazai bajnoki mérlege meggyőző: az előző idényben megszórták az aktuális riválist, idegenben viszont már nem feltétlenül remekelnek, amiben nyilván a pálya borításának is jelentős szerepe van: a bernieken kívül csak a Xamax játszik műfüvön. Erre és a berni atmoszférára is fel kell készülniük a debrecenieknek: vélhetően megtelik a stadion, ami harmincezer embert jelent – akik valóban szurkolnak majd. A Young Boys sokoldalú csapat: játssza a focit, de ha rákényszerül, játékosai az ívelgetéstől sem riadnak vissza. Ebben az esetben a középcsatár csapatkapitány, az előző idényben 19 gólt szerző Thomas Häberli a kulcsfigura, őt keresik a labdával. A két szélső védőre, a bal oldalon szereplő Marc Schneiderrre, valamint a jobbhátvéd Christian Schweglerre legalább annyi feladat hárul a támadásban, mint a védekezésben, s vigyázni kell rá, mert a büntetőpontig is könnyedén bedobja a labdát. Ezzel a fegyverrel gyakorta élnek a berniek. Színes tehát a paletta. Egyet kell értenem Herczeg Andrással: ebben a párosításban a Young Boysnak van több veszítenivalója – de ez nem jelenti azt, hogy a svájci együttes jut tovább.”

Legfrissebb hírek

Juhász Roland: Willi Orbán azt hihette, a centernél hátrébb helyezkedő ukránra is jutott ember a védelemből

Magyar válogatott
8 perce

Lesz-e végre Erling Haaland–Cristiano Ronaldo csata?

Minden más foci
27 perce

Igor Nicsenko: Túl sok múlik Szoboszlai Dominikon

Magyar válogatott
1 órája

A kosárlabda mellett az unokázás a legfontosabb – Farkas Sándor 70 éves

Kosárlabda
1 órája

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
6 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
8 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
8 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
9 órája