RINGHÍREK

2008.08.02. 23:33
Címkék

Di Grassi diadala Di Grassi diadala

GP2. Az első jelentős esemény az volt, amikor a pontversenyben vezető Giorgio Pantanót előzés közben meglökték, ami után megpördült, és az utolsó helyre esett vissza. Mintha lehúzták volna a rolót, az olasz őrült tempóban kezdte meg a felzárkózást, de őszintén szólva nem maradt túl sok esélye a pontszerzésre – már csak azért küzdött, hogy legalább a vasárnapi versenyt ne kezdje olyan rossz rajtpozícióból. Az első néhány körben Lucas Di Grassi birtokolta a vezető helyet, amelyet csak akkor engedett ki a kezéből, amikor a boxba hajtott kerékcserére. Ekkor az utolsó helyről rajtoló Pastor Maldonado állt az élre (ő a pénteki szabadedzésen összetörte az autóját, ezért az időmérésen nem tudott részt venni), s úgy tűnt, „a versenyben legtöbbet vezető pilóta” címre hajt, mert nem akart kiállni a kötelező kerékcserére. Erre 36. körig kellett várni (ekkor már csak hat kör volt a leintésig), s bár Di Grassi a papírformának megfelelően visszavette a vezetést (és megnyerte a versenyt), Maldonado jól taktikázott, hiszen az ötödik helyre jött vissza. Az összetett pontverseny szempontjából Bruno Sennának kedvezett a helyzet – harmadik helye azt jelentette, hogy hat pontot faragott a hátrányából az éllovas Pantanóval szemben, így már csak kilencpontnyira van tőle. A verseny élcsoportja: 1. Lucas Di Grassi (brazil) 1:04:35.028, 2. Zuber (arab emírségekbeli) 0.7 mp h., 3. Senna (brazil) 3.6 mp h., 4. Chandhok (indiai) 19.0 mp h., 5. Maldonado (kolumbiai) 21.8 mp h., 6. Conway (brit) 33.3 mp h.

Faulkner a pole-ban

PORSCHE-SZUPERKUPA. Az ír Damien Faulkner harcolta ki a pole pozícióból való indulás jogát a Porsche-szuperkupa szombati időmérő edzésén. A pontversenyben vezető holland Joeren Bleekemolen mellőle, vagyis a piszkosabb pályavonalról várhatja a lámpa szabad jelzését. Az időmérő élcsoportja. 1. sor: Faulkner (ír) és J. Bleekemolen (holland). 2. sor: Holzer (német) és Van Lagen (holland). 3. sor: Huisman (holland) és Watts (brit)

Spanyol parádé

FORMULA–BMW. Daniel Juncadella mesterhármasát hozta a szombati utolsó verseny a Hungaroringen. A 17 éves spanyol a pole-ból indult, övé lett a 13 körös futam leggyorsabb köre és végezetül a győzelem is, amely e kategóriában az első volt karrierje során. Érdekesség, hogy a legutóbbi versenyhétvégén, Hockenheimben a szintén 17 esztendős mexikói Esteban Gutierrez produkált ugyanilyen mesterhármast. A verseny győztese: Juncadella (spanyol) 25:36.957

Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
2 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
5 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
5 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
5 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
5 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
5 órája