Időutazás – a jövőért

ZOMBORI ANDRÁS jelenti ZesztafonibólZOMBORI ANDRÁS jelenti Zesztafoniból
Vágólapra másolva!
2008.07.30. 23:14
Címkék
Szerda délután megérkezett Grúziába, és a Zesztafoni stadionjában tréningezett a Győri ETO FC. A két együttes csütörtöki meccsén a hazai 1–1 után a győriek csak rúgott góllal harcolhatják ki a továbbjutást az UEFA-kupában.

Viszonylag kevés szlovák szót lehetett hallani a Grúziába tartó repülőúton, ám ez nem azt jelenti, hogy a Spartak Trnava labdarúgói némasági fogadalmat tettek volna. Egyszerűen úgy alakult, hogy a szlovák együttes végül nem a győriekkel utazott el a kaukázusi országba, noha előzetesen ebben egyeztek meg. Klement Tibor ügyvezető így azzal szembesült, hogy az utazás költségeit az ETO-nak kell állnia. Az utazásért, a szállásért és az étkezésért összesen 55 ezer eurót (csaknem 13 millió forintot) kellett leszurkolnia a győriek 65 tagú küldöttségének.

Szurkolók is elkísérték az ETO-t. Rimóczi Gábor Budapesten lakik, és igencsak korán kelt, hogy a négy óra huszonötkor induló vonattal odaérjen a győri találkozóra. A fiatalember még a nyolcvanas években lett ETOszurkoló, s ha teheti, külföldre is elkíséri kedvenceit.

„Legutóbb 2003-ban szerepelt a Győr a nemzetközi porondon, természetesen ott voltam a ciprusi Ethnikosz Ahnasz és a spanyol Racing Santander elleni idegenbeli Intertotó-kupa-mecscseken”

– mondta Rimóczi Gábor.Ezt követően a fiatalember a hóna alatt néhány régi újsággal aláírásokat gyűjtött: Kovács Zoltánnal egy 1998-as újpesti, Nikolov Balázzsal egy 2000-es dunaújvárosi, Józsi Györggyel pedig egy 2006-os zalaegerszegi csapatképet dedikáltatott.

Időutazás volt ez, egy kis visszapillantás a múltba. Az érkezés alaposan megdöbbentett mindenkit, hiszen úgy tűnt, Grúziában megállt az élet. De nem évekkel, hanem évtizedekkel ezelőtt. A stadionig tartó út mellett férfiak és nők teheneket terelgettek, az árusok a kert végében kínálták dinnyéiket és paradicsomaikat, a közlekedés pedig minden képzeletet felülmúló káoszt idézett. A tréninget mintegy nyolcvan helyi férfi nézte végig, akik szerint csütörtök délután tele lesz a négyezres stadion. Ha azt mondjuk, nincs világítása, akkor máris jöhet a kérdés: ha az MLSZ a Tatabányának világítás hiányában nem engedte a hazai mérkőzések megrendezését, akkor az UEFA vajon miként adhatott zöld utat a Zesztafoninak?

A beharangozott negyven Celsius-fokos meleg helyett harminc sincs, az eső folyamatosan esik, de a külső körülményekre nem lehet hivatkozni. A Győrnek bizonyítania kell: jobb csapat, mint a Zesztafoni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik