Bezárult az olló

„Csodálatosan játszik, nyerő sorozata hihetetlen.”

„Fantasztikus, amit csinál.” „Nagyon sokat javult, az év eleje óta pedig egyenletesen magas színvonalon játszik.”

„A gyorsabb pályákon is egyre veszélyesebb.”

„Nagy versenyző és remek ellenfél.”

Ha bárki ilyesféléket mond egy teniszezőről, az joggal érezheti úgy, mintha hájjal kenegetnék. Különösen remek érzés az ilyesmi, ha az embert épp legnagyobb riválisa magasztalja. Ha pedig az illető emberemlékezet (de legalábbis 254 hét) óta világelső, valamint minden idők egyik legjobb teniszezője, igazán felmérhetjük a fenti bókok valódi értékét. Hát még akkor, ha az agyondicsért személy eközben épp azon mesterkedik, hogy letaszítsa trónjáról az őt fényező bajnokot!

Márpedig Rafael Nadal esetében pontosan ez a helyzet.

Elég régóta (157. hete) ő a második a világranglistán, de 2006 decemberében még majdnem 4000 pont volt a hátránya Roger Federerrel szemben. Az olló azonban egyre jobban összezárult, ahogy a spanyol salakkirályból (valamint a minden labdát ugyanúgy visszakanalazó futóbolondból) minden borításon egyre veszélyesebb, teljes, klasszis teniszezővé érett, és 2007 nyarán már csak 2000 pont (épp két Grand Slamgyőzelemnyi) volt a hátránya. Bár Federer ekkor még javított valamit a helyzeten, a 2008-as esztendő már egyértelműen a mallorcaié: a Roland Garroson és – egy feledhetetlen, csodaszámba menő meccsen – Wimbledonban is legyőzte a svájcit a döntőben, de a két nagy tornát leszámítva is fantasztikusan szerepel. Keddi lapzártánkkor épp 61 győzelemnél (7 vereség mellett), hét megnyert tornánál és 29, egyhuzamban veretlenül megvívott mérkőzésnél tartott 2008ban, vasárnapi, torontói elsőségével pedig 22 évesen és másfél hónaposan Björn Borg és Jimmy Connors után a harmadik legfiatalabb teniszezőként jutott el 30 tornagyőzelemig. A nagy menetelés pedig azt eredményezte, hogy emberünk odaért Federer nyakára: a legfrissebb világranglistán már csak 300 pont választja el kettejüket. Az őrségváltás akár már az e heti cincinnati mesterversenyen bekövetkezhet (ha Nadal nyer, és riválisa nem jut be a legjobb négy közé) – vagy éppen Pekingben, az olimpiai játékokon.

Ott ugyanis 400 ranglistapont üti az első helyezett markát, azaz ha a spanyol farag egy keveset hátrányán Cincinnatiben is, és mostani ellenállhatatlan formája még kitart néhány hétig, a kínai fővárosban átveheti a stafétabotot a tizenkétszeres Grand Slamgyőztes svájcitól.

Ennél stílusosabban nem is tehetné.

Nadal ugyan igyekszik elhessegetni a rangsorbéli helyezésére vonatkozó kérdéseket, de azért érzi, nagy dolgok vannak készülőben. „Nagyon

boldog vagyok, akár az első helyen állok, akár a másodikon, mert ha második vagyok, az is csak azért van, mert Roger személyében csodálatos teniszező előz meg. Normális esetben én lennék az élen” – mondja. Ám

azzal is tisztában van, hogy elmúltak már azok az idők, amikor egyszerű „tavaszi slágerként” riogatta a riválisokat a salakon, hogy aztán a kemény pályás szezonra bedobja a törölközőt.

„Most már mindenhol győztem. Füvön, kemény és fedett pályán, na meg természetesen salakon is. Ha a legjobbamat nyújtom, bármelyik borításon nyerhetek, még akkor is, ha füvön és kemény pályán talán nehezebb a dolgom. De mindenféle felületen próbálok javítani a játékomon. Az a legfontosabb, hogy tartani tudjam a mostani formámat” – szögezi le.

Hát igen – mostani formájában kérdéses, meg tudja-e állítani bárki, hívják akár Roger Federernek az illetőt, és játszszák akár a Nadalnak legkevésbé kedvező, kemény borításon a meccset. A motivációjával sem lesz gond: miközben a svájci is az év legfontosabb versenyének tartja a játékokat (elvégre a pekingi győzelemmel újabb bekezdést írhatna a teniszhistóriák róla szóló – így is igen hosszú – fejezetébe), a spanyolt is vonzza a dicsőség.

„Kiskoromban mindig néztük tévén a játékokat – az ember arról álmodozik, hogy egyszer ő maga is ott lesz – mondja Nadal, aki négy éve párosban már szerepelt az olimpián. – A hazádat képviselni ezen a viadalon nagyon különleges érzés, akárcsak a Daviskupában.”

A nagy lehetőség tehát ott áll Rafael Nadal előtt, hogy alig több mint hónappal wimbledoni elsősége után ismét történelmet írjon, s újabb dicsőségtől fossza meg Roger Federert – ráadásul éppen az olimpián történhet meg mindez.

„Hogy mi lesz, ha a salak és a fű után a kemény pályán is összetalálkozunk? Ez először is remek hír lesz, mert azt jelenti, bejutottam a döntőbe, hiszen mi csak a finálékban találkozhatunk” – mondta Nadal még a wimbledoni döntőt követően, és ebben is tökéletesen igaza volt. Remek hír lesz – főképp az el nem kötelezett teniszbarátok számára.

A történelem ugyanis a szemünk előtt íródik. Egy újabb csodálatos játékos érhet el újabb hatalmas mérföldkövet – és épp minden viadalok legnemesebbikén.