Peking 2008: hajrában a cselgáncsozók, gondok a nőknél

Vágólapra másolva!
2008.07.29. 22:28
Címkék
Utolsó két keretedzését tartja a héten az olimpiára készülő hatfős cselgáncsválogatott, amely szombaton repül el Pekingbe. A három-három férfi és női dzsúdós – kiegészülve az edzőpartnerekkel és a Honvéd versenyzőivel – a BHSE Tüzér utcai csarnokában gyűlt össze kedden, illetve találkozik ugyanott csütörtök délután is.
Hangyási László olimpiai szakágreferens vidáman szemlélte a tréninget:„A lányok egy maszkabálon is megállnák a helyüket, Évi a szemét, Anett pedig az orrát díszítette fel" – utalt tréfásan arra, hogy Csernoviczki Éva (48 kg) szeme alatt jókora monokli éktelenkedik, míg Mészáros Anett (70 kg) orrán furunkulus keletkezett, amelyet le kellett takarni.Nagysolymosi Sándor férfi szakágvezető szerint - aki repülésiszonya miatt nem tart a csapattal Kínába - kecskeméti tanítványa, Ungvári Miklós (66) van a fiúk közül a legjobb formában.„Neki csak egy emberrel lehet komoly baja, az pedig saját maga. Hadfi Dániel, akiből sokat kivett a mandulaműtét, jelenleg 75 százalékos erőállapotban lehet, ami remélhetőleg felmegy az olimpiáig 95-re. Bor Barna fiatal, nincs veszítenivalója, ő végre odaérhet a dobogóra, miután felnőtt világversenyen még nincs érme" – nyilatkozta az MTI-nek.A női együttest irányító Csák József kissé gondterhelten állt a tatami szélén:„Évi a monokli mellett hüvelykujj-problémával küszködik, Anettnak pedig ez már a sokadik furunkulusa, lehet, hogy a mandulája okozza. Baczkó Bernadett régi sérülései úgy tűnik, rendbejöttek, ő jól mozog mostanában."A budapesti keretedzésen tevékenyen részt vett a 2005-ös világ- és Európa-bajnoki aranya után az év sportolójává választott Braun Ákos is, aki éppen hogy lemaradt az idei ötkarikás játékokról.„Elsősorban Ungvári Miki edzőpartnereként vagyok jelen, megtisztelő feladat közreműködni az esetleges olimpiai érmében, neki bármikor odaállok" – nyilatkozta a paksi klasszis.Az olimpián a cselgáncsversenyek augusztus 9-én kezdődnek.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: 26 meccs a Magyar Kupában

Birkózás
3 órája

Nagycsoportosok – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
3 órája

Jöhet az i-re a pont! – Szendrei Zoltán jegyzete

Atlétika
3 órája

Fradi-drukkerek ellen játszik a Ferencváros; Halász Bence történelmet írhat Tokióban

E-újság
3 órája

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
4 órája

Udvardy Panna kikapott francia ellenfelétől, nem jutott négy közé Sao Paulóban

Tenisz
4 órája

Európai kézilabdaligák: Hanusz Egon hat gól lőtt Elzászban

Kézilabda
4 órája

A Marseille szinte végig emberelőnyben játszva győzte le a Lorient-t

Francia labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik