Nem a jóslásban nyújt klasszisteljesítményt

LIPICZKY ÁGNES, MALONYAI PÉTERLIPICZKY ÁGNES, MALONYAI PÉTER
Vágólapra másolva!
2008.07.27. 22:53
Címkék
Viharos tavaszon van túl Kovács Katalin, ám fontosabb, hogy az edzőváltással megfejelt időszakot sikerrel zárta: három számban indulhat Pekingben. Azt vallja, minden napnak megvan a maga szépsége, mindig az éppen előtte álló feladat a legfontosabb, ami persze nem jelenti azt, hogy ne lenne ott a gondolataiban: hamarosan eljő a pillanat, amikor vízre kell szállnia az olimpián – egyesben. Hiszik, nem hiszik, pályafutása során először, pedig már több mint tíz esztendeje jegyzik magasan a sportágban.

Többször elmondta, hogy nem kíván beszélni a Fábiánné Rozsnyói Katalinnal történt szakításáról, én is csak azért említem meg, mert nagy dolognak tartom, ha valaki nem csupán érzi, hogy döntenie kell, hanem azonnal határoz.Többször elmondta, hogy nem kíván beszélni a Fábiánné Rozsnyói Katalinnal történt szakításáról, én is csak azért említem meg, mert nagy dolognak tartom, ha valaki nem csupán érzi, hogy döntenie kell, hanem azonnal határoz.

Bennem ez sokkal egyszerűbben fogalmazódott meg: lezártam egy folyamatot, ennyi. Megszenvedtem, amit ilyenkor meg kell, de ez most már a múlt. Azt vallom, hogy nincs jó vagy rossz döntés, csak döntés – ha útelágazáshoz érsz, és elindulsz az egyik úton, sohasem tudod meg, mi lett volna, ha másfelé fordulsz.

A nyugalom most mindennél fontosabb – mondta nemrégiben.

A nyugalom mindig fontos. Nekem különösen. Nem szeretem, ha kizökkentenek a ritmusomból, minden napnak tudom a feladatait, várom az örömeit – mert azok is fontosak, legyenek akármilyen aprók –, tisztában vagyok vele, ha célba akarok érni, minden pillanatomnak a helyén kell lennie. Ez most sincs másképpen.

Önbizalom?

Miért kérdezi?

Mert a párja arról beszélt, hogy kevésbé magabiztos, mint lehetne.

Nem tudom. Az biztos, hogy csináljak bármit, kell a megerősítés. Én nem annyira önbizalomhiányról beszélnék, inkább arról, hogy mindig vannak bennem kételyek. Ez alkati kérdés, azt hiszem, meg talán a környezeté, a neveltetésé. Nézze meg Janics Natasát! Egészen más típus, mint én. Kis túlzásal több az önbizalma, mint az egész magyar olimpiai csapatnak, nála ez a természetes, ő így teljes.

A lélek nagy ismerői szerint a kételyek együtt járnak a tehetséggel.

Akkor jó…

Mint ahogy az is, hogy a legfőbb kritikusa – mint bevallotta – saját maga.

Nekem ez a természetes. Nincs ember, aki többet várna tőlem, mint én saját magamtól. Mindig van valami, amin úgy érzem, változtatnom kell, persze elsősorban javítanom. Minket a nővéreimmel úgy neveltek, hogy sohase szálljunk el magunktól, elképzelni sem tudom, minek kellene történnie ahhoz, hogy hátradőljek, és maradéktalanul elégedett legyek.

Mondjuk egy olimpiai aranyérem. Pekingben.

Egyesben.

magam provokálni, ez nálam nem téma. Egyelőre csak az elutazás pillanatáig vagyok hajlandó gondolkozni, az belátható időpont, hogy mi történik, történhet addig, tu- >>>

Legfrissebb hírek

Schön Szabolcs góllal mutatkozott be az ETO-ban, az MTK-ban Németh Krisztián mesterhármasig jutott

Labdarúgó NB I
8 perce

Vízilabda MK: idegenbeli bravúrjával lépéselőnybe került a Szolnok a Vasas ellen

Vízilabda
14 perce

Hosszú idő után ismét nyert a Nantes ellen a Nice

Francia labdarúgás
24 perce

Arteta: A védelmi stabilitás fontos volt a győzelmünkhöz

Angol labdarúgás
36 perce

Hatalmas versenyben lett bronzérmes a Spartan CEU Series-ben

Csupasport
36 perce

Vívás: a legjobbak között maradnának a junior párbajtőröző fiúk

Utánpótlássport
39 perce

A Real Madrid idegenben, tíz emberrel is megőrizte hibátlan mérlegét

Spanyol labdarúgás
1 órája

Női kézi NB I: Budaörsön nyert a Vác

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik