Mindenki nyerje meg a maga meccsét!

Vágólapra másolva!
2008.07.27. 22:53
Címkék

A felkészülés első öt hetének legfontosabb feladata, akárhogy is nézzük, az Európa-bajnokság tizenhárom játékosának megtalálása, illetve az alapok lerakása volt – kezdte a férfiválogatott szövetségi kapitánya, Kemény Dénes. – A felkészülés kilencedik heténél tartunk, és úgy látom, hogy a tesztmérkőzések és a kontinensviadal, valamint az Ebé és az Unicum-kupa között is javultunk. Utóbbi leggyengébb produkciója a Németország, a legjobb az Oroszország elleni meccsünk volt. Ha a közben lejátszott, Horvátország elleni sokhibás mérkőzést hozzátesszük, az összesített átlag jobb volt, mint amit Málagában hoztunk. Fontos lett volna, hogy Kásás Tamás is játszhasson a hét végén, hiszen ezek voltak az utolsó hivatalos meccsek az olimpia előtt, és a csapatrészek érése miatt nem ártott volna, ha szerepel, főleg mert Montenegróval meccselünk először Pekingben. Ha a héten sem javul a keze, meg kell majd néznem az olimpiai szabályzatot, mert sérült játékost nem viszek, még akkor sem, ha Kása az illető.

Az Athén óta eltelt négy, világverseny-győzelem nélküli évről szólva: ha az olimpiai bajnok csapat ennyi időn át nem nyer semmit, de mindig a dobogón végez, majd megint olimpiai bajnok lesz, akkor sem mondhatjuk ugyan, hogy a mostani ciklus ugyanolyan sikeres volt, mint az előző, de talán így még megbocsátható. Ha viszont nem leszünk aranyérmesek, akkor nem.

Előnyjátékunk a kontinensviadalon már nem volt olyan rossz, azóta pedig még változtattunk egy-két dolgon, és még jobb lett. A fejemben vannak olyan figurák is, amelyeket majd most és akár az olimpia alatt is gyakorlunk, esetleg a kevésbé fontos meccseken néhányszor ki is próbálunk. Így a fontos pillanatokban, ha nem is a készség szintjén, de alkalmazhatjuk őket.

Mindazonáltal az olimpiát a játékosoknak kell megnyerniük, mondom ezt anélkül, hogy terhet raknék a vállukra. Én adhatok jó taktikát, de ha azt nem tudják kivitelezni, megtölteni, semmit sem tehetek. Minden játékosnak a saját meccsét kell majd megnyernie: a bekknek az ellenfél bekkjénél kell jobban teljesíteniük, a kapusnak a kapusnál, a csatárnak a csatárnál. Így lehet nyerni.

Legfrissebb hírek

Szenzáció! Luke Littler tökéletes legben dobott történelmi kilencnyilast – videó

Egyéb egyéni
14 perce

Vasárnapi sportműsor: rajtol az NB II, döntő a női Eb-n

Minden más foci
32 perce

A fiatalos lendület repítette férfi vízilabda-válogatottunkat Szingapúrban; Az MTK tartotta a lépést a bajnok Fradival

E-újság
37 perce

Felkészülés: nem bírt harmadosztályú ellenfelével a Tottenham, kikapott a Bilbao

Minden más foci
59 perce

Az idény eleji forma ára – Borsos László jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Béla bácsi cáfolata – Malonyai Péter publicisztikája

Vízilabda
1 órája

EYOF: befejeződött a multisportesemény, a magyarok 26 éremmel zártak

Utánpótlássport
2 órája

Egyetemi világjátékok: Székely Zója ezüst-, Palkovits István bronzérmes

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik