VÁRHIDI PÉTER

Vágólapra másolva!
2008.07.24. 22:56
Címkék

immár nem szövetségi kapitányként, hanem az olimpiai csapat szövetségi edzőjeként formál véleményt a magyar futballról. Az Újpesttel korábban bajnoki címet szerző szakvezető is öt csapat versenyéről beszél.

„Alighanem jóval kiegyenlítettebb, izgalmasabb bajnokság elé nézünk, mint az előző szezonban. Örömmel látom, hogy van, vagy inkább lesz öt jó csapatunk, és ez már talán elegendő a színvonal-emelkedéshez. Az MTK, az Újpest, a Debrecen, a Győr és a Fehérvár rivalizálása izgalmas szezont hozhat, gólgazdag, színvonalas rangadókat. Már az elején is sok minden eldőlhet. Ha valamelyik klub jól elkapja a rajtot, és öt-hat forduló elteltével ott van a tabella elején, akkor a végén is előkelő helyen végezhet. Ugyanez igaz a hátsó régióra is. Ha egy gárda például rossz sorsolásának következtében három vereséggel nyit, hatalmas hátrányba kerülhet. Úgyhogy létkérdés a nyitány! Továbbra is az a tendencia, hogy külföldi játékosokkal erősítik meg a keretet, és bizony egyértelmű, hogy hozzánk csak a másod-, harmadvonalból érkeznek. Menynyivel izgalmasabb lenne minden, ha a mi válogatottjaink – Huszti Szabolcs, Juhász Roland, Hajnal Tamás – itthon szerepelnének. Persze jobb játékosaink fejlődése szempontjából most még üdvösebb, ha külföldön pallérozódnak. Erwin Koeman tőlem vette át a nemzeti csapatot, s én egyértelműen optimistán várom a világbajnoki selejtezőt. Jó szellemű és az utóbbi évek legerősebb kerete jött össze. A dánok elleni szeptemberi selejtező nagyban befolyásolhatja a bajnoki szezont is.”

Legfrissebb hírek

Sportembergyár – Ballai Attila publicisztikája

Vizes vb 2025
3 órája

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
3 órája

Gruber-parádé a Kazincbarcika ellen; Nagy László: Két-három lépéssel a Szeged előtt…

E-újság
3 órája

Vasárnapi sportműsor: Magyar Nagydíj; záró nap a vizes vb-n

Minden más foci
3 órája

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
3 órája

Valter Attila 57. lett a San Sebastián-i egynapos versenyen

Kerékpár
4 órája

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
4 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
4 órája
Ezek is érdekelhetik