Más, mint a többi

T. A.T. A.
2008.07.24. 22:56
Címkék

Noha a terepraliversenyek egyébként is titkos pályán zajlanak (a versenyzőpárosok nem sokkal a rajt előtt kapják meg az itinert), a hét végi országos bajnoki futam abból a szempontból is különleges lesz, hogy a versenyzők ezen a környéken még egyáltalán nem száguldottak, tehát a talaj típusával sincsenek teljesen tisztában. „Ez a verseny kilóg a többi közül, mert a mezőny egyik tagja sem versenyzett még errefelé, tehát nem tudjuk, hogy homokos, köves vagy fekete földes pályákra számítsunk-e, no és azt sem szabad elfelejteni, hogy az elmúlt két-három napban bizony voltak esőzések. A gumiválasztás szempontjából tehát orosz rulett lesz ez a futam, az nyer, aki jobban választ” – mondta Palik László, aki három futam után 34 pontos előnnyel vezet az összetettben Lukács András előtt. A viadal pénteken az ünnepélyes rajtceremóniával imponzáns helyszínen, a gyulai vár tövében kezdődik, majd egy rövid prológot teljesít a mezőny, az igazi küzdelem pedig szombaton és vasárnap várható. Érdekesség, hogy a bajnoki címvédő Kis Sándor autójával nem ő maga áll rajthoz, hanem a ralipályákról ismert Korda Erik.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Scherer Péter, színművész, a Mesél a pálya műsorvezetője

Egyéb egyéni
1 perce

Sofron István elárulta, hogyan lehet megverni a briteket

Jégkorong
11 perce

A Magyar Sport Napja: különleges esemény a hágai magyar nagykövetségen

Egyéb egyéni
23 perce

Németh Krisztián: El tudom viselni, hogy csodagyerek maradok

Labdarúgó NB I
36 perce

Kovácsréti Márk: Amikor elhagyta a lábam a labda, éreztem, hogy ebből gól lesz

Labdarúgó NB I
1 órája

Ifj. Foltán László: Tisztán látszik, halad előre a magyar kenu!

Kajak-kenu
1 órája

Corbu Máriusz: Mentálisan vett ki sokat belőlem az idény, jólesik most kicsit pihenni

Labdarúgó NB I
1 órája

Schäfer András bekerült a forduló álomcsapatába a Kickernél

Német labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik