Garami József közel az ezerhez

Vágólapra másolva!
2008.07.24. 22:56
Címkék

Ki a legjobb edző az élvonalban? Ha szigorúan a statisztikákat figyelembe véve próbálunk meg választ adni a kérdésre, akkor Egervári Sándor, a Győr és Mészöly Géza, a Vasas vezetőedzője áll az élen, hiszen mindketten ötvenkilenc százalékos mutatóval állnak – persze az ETO-t dirigáló szakember kétszázharminchat meccsel többet könyvelhet el magának. Az előttünk álló bajnokság több érdekességet is tartogat. Garami József több szempontból is ezredes lehet: ha csapata huszonkilenc gólt lő, akkor a mester együtteseinek összeadva az lesz az ezredik találata. Ha a kék-fehérek nyolc pontot szereznek, akkor a rutinos szakember ebben a tekintetben is jubilál. Egervári Sándor a huszonnyolcadik fordulóban a négyszázadik meccsét ünnepelheti, hat sikerrel pedig eléri a kétszázadik győzelmét. Gellei Imre nyolc találkozóra áll az ötszáz meccstől, és kilenc győzelemre a kétszázadik sikertől. Szentes Lázár a harmadik fordulóban ünnepelheti százötvenedik élvonalbeli mérkőzését, Supka Attila a tizenegyedik fordulóban érheti el ugyanezt, Prukner László pedig a bajnokság záró meccsén. Persze minden jubileumhoz az is kell, hogy a szakembereket ne mozdítsák el idő előtt a kispadról.

Legfrissebb hírek

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
1 órája

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
4 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
4 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
4 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
4 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
5 órája
Ezek is érdekelhetik