Vas-taps

Engem, kérem, az sem lepett volna meg, ha Kenesei Krisztián gólja után néhány szépséges szombathelyi hosztesz klubvezetői ukázra szép sorban odamegy a boldogan ünneplő tizenkétezer fejűhöz, s kedves mosoly kíséretében mindenkire rásóz egy tízéves Haladásbérletet, persze ingyenes Ligakupa-mérkőzésekkel megspékelve.

A vasi futball-láz hőmérsékletfaktorához képest ugyanis a Pompejit elöntő Vezúv csak enyhe hőemelkedést produkált.

Az égvilágon senkit sem érdekelt, hogy ez az Arsenal azért nem az az Arsenal, bár az angol mamutcsapat tarcsija is jó eséllyel bajnok lenne az NB I-ben. A fontos inkább az volt, hogy itt van egy magyar stadion zsúfolásig telve nézőkkel, akiket egyáltalán nem zavar, hogy edzőmeccsre és cserecsapatra fizettek ki több ezer forintot; nem, a nagyszerű Kenesei-löbbölés után inkább eksztázisban üvöltötték, hogy hajrá, Hali!

No, hát akkor, hajrá!

Hajrá leginkább a bajnokságban, hiszen mégiscsak az lesz az igazi értékmérő. Az értéket pedig most nem pénzben, talán nem is pontokban, hanem emberben kell számolni. Ha a szombathelyiek képesek lesznek ennek a boldog tizenkétezernek a felét tartósan megtartani, és az esős novemberi meccseken is lelátóra szólítani, akkor remek idényt zárnak – ráadásul anyagi és sportszakmai szempontból is. Mert most a Haladás, na meg az ősi riválisán túltenni kívánó ZTE, a megerősödött Győr, a célként dobogót kitűző Fehérvár, az első NB I-es évére készülő Kecskemét jelenti a reményt, amelyet korábban a bomba erős Újpest, a szárnyaló Diósgyőr, a Splitben ötöst gurító Debrecen jelentett: hogy a magyar futballban akad még egy-két csapat, amelynek a meccsére tényleg élvezet lesz járni.

Az Arsenal elleni döntetlen után szombat este az ETO érkezik Szombathelyre, jegyek még kaphatók.

Mondom – még kaphatók.