MAGYAR BAJNOKOK

Vágólapra másolva!
2008.07.20. 23:33
Címkék

A verhetetlen Magyar A verhetetlen Magyar

MAGYAR ZOLTÁN A Ferencváros örökös bajnoka – és a lólengés koronázatlan királya. Edzőjével, Vígh Lászlóval sorra dolgozta ki az őt gyakorlatilag verhetetlenné tevő elemeket: az orsót, a szökkenő vándort és persze a Magyar-vándort. Hivatalos világversenyen nem talált legyőzőre lólengésben, két olimpiai bajnoki címéhez három-három világ-, illetve Európa-bajnoki elsőséget tett hozzá. Montrealban szerezte meg az első ötkarikás aranyát, Moszkvában a másodikat, majd bejelentette visszavonulását. A csúcson hagyta abba, ahogy az a legnagyobbakhoz illik.

Családi örökség

NÉMETH MIKLÓS A vérében volt: édesapja, Németh Imre az 1948-as olimpiáról vitt haza egy aranyérmet, ő 1976-ban követte a példát. Élete nagy vágya volt, hogy gerelyhajítóként olyan sokra vigye, mint a papa kalapácsvetőként, s egy 94,58 méteres dobással gondoskodott álma megvalósulásáról; szóban forgó kísérlete világrekordot jelentett. A csúcsokhoz amúgy hozzá volt szokva: az országos rekordot négyszer javította meg. Kitartására sem lehetett panasz: az első olimpiáján a selejtezőben kiesett, a másodikon hetedikként végzett, a harmadikat megnyerte…

A papa gyúrt, ő szúrt

TORDASI ILDIKÓ Az MTK tőrözőjénél is családi örökség volt a sport szeretete: édesapja, Schwarzenberger István több olimpián is részt vett – masszőrként. Ildikó tizenhárom évesen kezdett el vívni, s kilenc esztendővel később csapatban már világbajnoknak vallhatta magát. Rá három évre pedig egyéni olimpiai bajnoknak! Összesen tizenhárom éremmel bővítette a magyar vívósport kollekcióját. Klubhűségéről sokan példát vehetnének: nem csupán versenyzőként, edzőként is csak az MTK-t szolgálta.

Az álomtizenegy

VÍZILABDA-VÁLOGATOTT A magyar álomtizenegy: Csapó Gábor, Cservenyák Tibor, Faragó Tamás, Gerendás György, Horkai György, Kenéz György, Konrád Ferenc, Molnár Endre, Sárosi László, Sudár Attila és ifj. Szivós István. A Claude Robillard Centre közönsége csak ámult és bámult a magyar válogatott játékát látva: akivel csak szemben találták magukat a mieink, azoknak kivétel nélkül leckét adtak pólóból. Az már más kérdés, hogy amit ők tudtak, az mások számára megtanulhatatlan volt.

Legfrissebb hírek

Öt magyar teniszező a legjobb 100-ban 2025 végén

Tenisz
6 perce

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
6 órája

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
6 órája

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
7 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
7 órája

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
7 órája

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
7 órája

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
7 órája
Ezek is érdekelhetik