Józsáék és Bagicsék nyertek

K. G.K. G.
2008.07.20. 23:33
Címkék

A Bagics Balázs, Tóth Gábor, és a Dambendzet Nathalie, Józsa Zsuzsanna páros győzelmét hozta a Nestea magyar strandröplabda-bajnokság második, agárdi mesterversenye. A női döntőben az első szettet némi meglepetésre a Kiss Regina, Nyári Virág kettős nyerte meg, ám a folytatásban magára talált a címvédő Dambendzet, Józsa duó, és végül játszmahátrányból fordítva viszonylag simán nyert. „Bemelegítettünk, majd közölték, hogy csak negyedóra múlva kezdődik a meccs, erre rá is ment az első szettünk – mondta a döntő után Dambendzet. – Tavaly is döcögött a szekerünk az első tornán, így azt kaptam, amit vártam.” A férfiak döntőjében is érdekelt volt a bajnoki címvédő (Koch Róbert és ifj. Nagy Péter párosa), ám Bagics Balázs és Tóth Gábor kettőse ezen a tornán megállíthatatlannak bizonyult. „Tavaly jött a közös versenyzés ötlete, de sajnos csak keveset tudunk együtt készülni, így minket is meglepett a győzelem. Sajnos kevés közös edzéslehetőségünk van, ezért sosem helyezésben gondolkodunk, mindig csupán a legjobbunkat szeretnénk nyújtani” – mondta a tornagyőztes Bagics Balázs.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
5 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
5 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
5 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
5 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
6 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
6 órája