Öröm volt nézni a játékot

Bájos elszólás lett az udvariasságból. A hangosbeszélőn egy hölgy tört magyarsággal, olykor meghökkentő szófordulatokkal a Honvéd szurkolóit is köszöntötte a mérkőzés előtt. A graziaknak ez nemigen tetszett, végig is fütyülték a magyar mondatokat, ám ettől a gesztus cseppet sem veszített az értékéből. Aztán a hölgy rátért a rasszizmus elleni harcra, és a mi nyelvünkön biztosított mindenkit, hogy errefelé is elítélik a bántó megkülönböztetést, majd hozzátette: erre szép bizonyíték volt az idei, „2800. évi” Európa-bajnokság.

Egyébként volt hallgatósága: mintegy kétszáz kispesti szurkoló utazott el biztatni a csapatot, akik nem csak sörözni utaztak el idáig. Már a bemelegítésnél gyakran túlkiabálták a házigazdákat, és bár később nyomasztó kisebbségbe kerültek, szívvel-lélekkel szurkoltak kilencven percen keresztül. A kezdésre kétharmadában megtelt a UPC Arena, a két tábor remek hangulatot varázsolt, az osztrák állami televíziós csatorna élőben közvetítette a találkozót, szóval érezni lehetett, nem ulibuli meccsen csap össze a két együttes. Sőt a helyi sajtó zöme nem is használta az Intertotó szót a mérkőzésről szólva, ők ezt UEFA-kupaként emlegették, nyilván arra gondolva, hogy amelyik együttes megnyeri a párharcot, harcba szállhat a kontinens második számú sorozatának a főtáblájára jutásért.

A mérkőzés előtti napon Pölöskei Gábor azt hangoztatta, hogy az esetleges siker legfontosabb záloga a játékosok hite lehet. Nos, ha hitet és önbizalmat akart adni a futballistáinak, akkor tökéletes munkát végzett. A kispestiek ámulatba ejtő higgadtsággal kezdtek, eszükbe sem jutott az ellenfél többször emlegetett nagyobb játékerejéről tanakodni. Ügyesen lelassították a gyors futballjáról híres Sturmot, az első félidőben hibátlanul védekeztek, és amint lehetett, már lendültek is előre, de nem csak alibiből: szemlátomást hittek is benne, hogy betalálhatnak a hazai kapuba. Ennek ellenére az első negyedóra végén Mario Haas előtt adódott az első nagy helyzet, amikor a tizenhatos vonalától a bal kapufára csavarta a labdát, amelyet később szép szólója végén Samir Muratovic kézzel paskolt maga elé. A játékvezető általános meglepetésre továbbot intett, azaz megadta volna a gólt, de a labda nem jutott be a kapuba. A lelkes osztrák szurkolók nem gondolták volna, hogy a szünetig több izgalmas pillanat már nem is akad a magyar kapu előtt. Ugyanakkor őket joggal kerülgette az infarktus, amikor előbb Hercegfalvi Zoltán, majd Abraham a kapu mellé lőtt – óriási ziccerből!

A Sturm birtokolta ugyan többet a labdát, a találkozót azonban a Honvéd uralta, hiszen többnyire az történt a pályán, amit a magyar csapat elképzelt. Igaz, a vendéglátó csapat a szünet után kicsit veszélyesebbé vált, különösen Jakob Jantscher beállása után, aki olykor alaposan megkavarta a magyar védelem jobb oldalát, de Rabóczki Balázsnak mindössze kétszer kellett bizonyítania jó formáját, ráadásul a Honvéd is megszerezhette volna a vezetést, ha előbb Ivancsics Gellért, majd a hajrában Micso Szmiljanics jobban helyezi fejesét. Tényleg öröm volt nézni a kispestiek taktikus, fegyelmezett és önbizalommal teli játékát. Nem kapkodtak, hidegvérűen futballoztak, ügyesen passzolgattak, és így vitathatatlanul rászolgáltak a döntetlenre.

Három perccel a lefújás előtt Jakob Jantscher négy méterről a bal alsó sarok mellé lőtt – de ezzel el is fogyott a Sturm összes puskapora. Lehet, hogy papíron a Graz a jobb csapat, ám ebből ezúttal nem látszott semmi, ezen a meccsen a Honvéd futballozott jobban.

Kétszáz magyar szurkoló jogosan ünnepelt önfeledten: ők is, a játékosok is megérdemelnek minden elismerést.