Lendületből rajtelső

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2008.07.19. 23:24
Címkék
Lewis Hamilton az első, Heikki Kovalainen a harmadik rajtkockából vághat neki a Német Nagydíjnak, amelyen kettős győzelemre tör a McLaren. A hatodik rajtkockát elcsípő Kimi Räikkönennek vigyáznia kell, mert lemaradhat.

Folytatódik a McLaren-henger Hockenheimben, Lewis Hamilton az első, Heikki Kovalainen a harmadik helyről várhatja a rajtjelzést a vasárnap délutáni Német Nagydíjon. Közülük Felipe Massa indulhat, a brazil számára rendkívül fontos lesz a jó rajt, győzelmi esélyeit ugyanis valószínűleg csak akkor tarthatja meg, ha legalább az egyik „ezüstnyilat” megelőzi az induláskor.

Nehéz feladat lesz, az első és a harmadik rajtkocka ugyanis a tisztább íven van, míg Massának valamivel nagyobb kerékpörgéssel kell számolnia. Ha Hamilton és Kovalainen fordul az első két helyen, könnyen csapatjátékká alakulhat a verseny, és amíg az angol elhúz, a finn feltarthatja a brazilt. A Brit Nagydíjat is megnyerő, lendületben lévő Hamiltonnak ugyanis nagyon kell a győzelem, a vb élén kialakult hármas holtverseny miatt nem mindegy, ki hány ponttal távozik Hockenheimből.

Azt pedig nem is lehet eléggé hangsúlyozni: minél közelebb vagyunk a szezon végéhez, annál fontosabb, kinek hány vb-pontja van.

A holtversenyben állók közül Kimi Räikkönen feladata a legnehezebb, a Ferrari finn pilótája a hatodik rajthelyre szorult, még Jarno Trulli és Fernando Alonso is megelőzte. Ha nem tesz csodát az első körökben, keresztet vethet a győzelemre. A Spanyol Nagydíj óta nyeretlen címvédő az azóta lefutott öt futamból csak kétszer állt a dobogón, és bár a legutóbbi hat futamon az ő nevéhez fűződött a verseny leggyorsabb köre, ez cseppet sem vigasztalja. A barcelonai futam óta Robert Kubica nyolc, Hamilton kilenc, Massa tizenegy ponttal szerzett többet, mint ő, és mivel hármuk közül csak Kubicát tudta megverni szombaton, nem túl jók a kilátásai vasárnapra.

Most jól jönne neki az eső, ami felboríthatja a sorrendet.

A BMW is csapadékot remél, Kubica és a 12. rajthelyen szerénykedő Nick Heidfeld máskülönben nemigen juthat el dobogós helyig. A müncheniek tíz ponttal előzik meg a konstruktőr-világbajnokságban a Mercedes nevével fémjelzett McLaren-istállót, de ha minden úgy megy tovább Hockenheimben, ahogy eddig alakult, könnyen előfordulhat, hogy éppen német földön előznek a stuttgartiak.

S ha már a németeknél tartunk, meg kell említeni, hogy az öt hazai pilóta közül csak Sebastian Vettel jutott be a legjobb tízbe, a Toro Rosso pilótája újabb zseniális teljesítményt nyújtva a kilencedik helyet szerezte meg, éppen megelőzve David Coulthardot, akit jövőre vált a Red Bullnál. Timo Glock, Heidfeld és Nico Rosberg a 11., 12. és 13. helyen sorakozik, míg Adrian Sutil már annak is örül, hogy csapattársát, Giancarlo Fisichellát meg tudta verni.

Ha száraz marad a pálya, nem valószínű, hogy német versenyző a dobogóra áll, az első három helyért valószínűleg a mclarenesek és a ferrarisok csatáznak majd. Trulli és Alonso sebessége viszont figyelmeztető lehet számukra, hiszen nem is kell olyan nagyot hibázni ahhoz, hogy az olasz vagy a spanyol mögé szoruljanak. Alonso különben is vágyik már a pódiumra, bizonyára rendkívül zavaró számára, hogy már hét istálló is örülhetett dobogós helyezésnek, a Toro Rosso és a Force India mellett az idén csak a Renault maradt le a pezsgőzésről.

Legfrissebb hírek

„Elfogadhatatlan teljesítmény” – Tuboly Máté a Slovan Bratislava elleni vereségről

Minden más foci
1 perce

Átrok Zalán érzi, hogy még van a lábában gól

Labdarúgó NB I
8 perce

Nem mindennapi sztori: történelmet ír az anya-fia páros a téli olimpián

Téli olimpia 2026
25 perce

Tíz kihagyhatatlannak ígérkező versenyszám a téli olimpiáról

Képes Sport
31 perce

Téli olimpia: Ebba Andersson elveszítette az ezüstérmét

Téli olimpia 2026
1 órája

Csíkszeredáról kapott kölcsön középpályást az NB II-es Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
1 órája

Bardóczky Kornél: Nehéz lesz innentől, de nem adjuk fel

Tenisz
1 órája

Skribek Alen: Most megmutathatjuk, milyen jó csapat vagyunk

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik