Kupanyitány

A közép-európaiak többsége csak találgathat, vagy épp fantáziálhat arról, miként élnek az emberek Kazahsztánban vagy Grúziában. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy arrafelé még mindig a rozzant Volgák és a platós Zilek jelentik a jólétet, s hogy mellettük lovas kocsik, no meg szamárkordék haladnak a fejlődés útján.

Pedig a kazahsztáni Karagandiban vizitáló debreceniek bizony megtapasztalhatták, hogy modern sportkomplexum áll a helyiek rendelkezésére, más kérdés, hogy a futballstadion imitt-amott foltos gyepszőnyegét a közeli sóderbányából töltötték fel. Arról nem is beszélve, hogy egyik elitcsapatunk (az Újpest mellett a Debrecen dolgozik talán a legnagyobb költségvetéssel az első osztályban) látogatott Karagandiba, azzal a nem titkolt céllal, hogy győzelemmel rajtol az UEFA-kupában.

Mi azért most ennél óvatosabbak voltunk, vagyunk.

Még szép, hiszen egészen frissek az emlékek az ilyen nyári kupanyitányokról, amelyeken nem győzünk szégyenkezni: a korábban lesajnált, kézlegyintésre sem érdemesített liechtensteini Vaduz csapata éppenséggel négyet rúgott az Újpestnek a Megyeri úton, és még folytathatnánk a sort a többi magyar csapattal, amely úgymond nevenincs ellenféllel szemben bukott el.

Hányszor és hányszor mondtuk: inkább zárják le a határokat, nekünk klubszinten nincs helyünk Európában.

Ez a 2008-as szezonkezdet aztán mintha valamelyest csillapította volna a korábban felhalmozott dühöt és elkeseredettséget. Kezdődött azzal, hogy a Honvéd nem kis meglepetésre az UEFA-Intertotó-kupában túllépett a cseh Teplice együttesén. Aztán jött a DVSC karagandi kirándulása, amely után azt mondjuk, továbbjutást érhet az idegenbeli 1-1. Ne legyintsünk, ne gúnyolódjunk ezen. Becsüljük meg a Loki döntetlenjét, hiszen a volt szovjet tagállamok villámgyorsan utolérték a világ futballja után évtizedek óta csak cammogó magyaros színvonalat. Este aztán jött a Győr és a harcos, kemény grúz Zesztafoni.

Nagyjából a helyünkön vagyunk, már ami klubcsapatainkat illeti.

Grúzok, kazahok, fehéroroszok, lettek, liechtensteiniek.

Rajtuk és saját árnyékunkon kellene túllépni.