Peking 2008: Lionel Messi csak bizonyos feltételekkel mehet

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2008.07.17. 13:41
Címkék
Az FC Barcelona nem, vagy csak feltételekkel engedné el Lionel Messit a pekingi olimpia labdarúgótornájára. "Harcolni fogunk Messiért, hogy játszhasson a Bajnokok Ligája selejtezőjében. Ezt tudatni fogjuk a FIFA-val is" - mondta Txiki Beguiristain, a katalánok sportigazgatója.
Az argentin csatár 21 esztendős, így a nemzetközi szövetség (FIFA) ajánlása szerint - mivel még nem múlt el 23 éves - el kell őt engedni az ötkarikás játékokra, a 23 évnél idősebbek esetében nincs ilyen szabály.Miután a Barcelona az előző idényben harmadik lett a spanyol pontvadászatban, a BL-ben selejtezőt kell játszania, melynek első felvonására augusztus 12-én vagy 13-án, a visszavágóra pedig két héttel később kerül sor.Beguiristain leszögezte, olyan megoldást keresnek, amely minden félnek megfelel. Ezzel vélhetően arra célzott, hogy Messit csak az "odavágó" után engednék el Pekingbe, míg a visszavágó időpontjában már vége lenne az olimpiának.
Legfrissebb hírek

Kovács István Los Angelesben már érmeket szeretne

Ökölvívás
4 perce

Szélesi Zoltán esélyes az Újpest vezetőedzői posztjára

Labdarúgó NB I
26 perce

Aranycipő: Haaland beérte Kane-t az élen, Mbappé is a nyomukban lohol

Minden más foci
42 perce

Isak sikeres műtéten esett át, de hónapokig nem játszhat

Angol labdarúgás
1 órája

Labdarúgás: csaknem 1400 fiatalperc az NB I 18. fordulójában

Utánpótlássport
1 órája

NFL: Purdy öt touchdownpasszal vezette sikerre a San Franciscót Indianapolisban

Amerikai sportok
1 órája

NBA: Gilgeous-Alexander sorozatban századszor érte el a húszas határt

Amerikai sportok
1 órája

Vicente del Bosque, a futball főnemese

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik