Norvég remeklés: kettőből kettő

R. B. B.R. B. B.
2008.07.16. 23:06
Címkék

Megvan a körverseny második doppingesete, a spanyol Moises Duenas Nevado bukott le, akinek a Francia Doppingellenes Ügynökség (AFLD) tájékoztatása szerint a július 8-i, negyedik szakasz után levett mintájában bukkantak EPO nyomaira. Ezután a rendőrség rögvest megrohamozta a Barloworld szállodáját, és átvizsgálta Nevado szobáját, ahol a hírek szerint néhány tiltott készítményt találtak – ez még börtönt is jelenthet a spanyol számára. A csapatorvos közölte, ő semmiről sem tud… Az összetett 19. helyén álló kerekest kizárták, míg csapata felfüggesztette versenyzési jogát, Duenast pedig a kihallgatás végéig őrizetbe vették. Pat McQuaid, a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) elnöke elmondta, érdekesnek találja, hogy mindkét lebukott versenyző spanyol nemzetiségű, és szerinte ez üzenet az ibériaiaknak a doppingellenes harcban.

A szerdai szakaszon (Lannemazan és Foix között 167.5 kilométer volt a táv) a versenyzők többsége folytatta a pihenést, leszámítva egy tizenhárom tagú szökevénycsoportot. Az előnyük negyedóra körüli különbségnél stabilizálódott, mivel a hátul lévők arra azért figyeltek, hogy ne ismétlődjön meg a 2006-os eset, amikor Oscar Pereiro Sió egy félórás szökés eredményeképpen átvette a sárga trikót, s végül Floyd Landis lebukása után meg is nyerte a Tourt.

Az első kategóriás Col de Portalon Amaël Moinard hét kilométerrel a csúcs előtt meglépett, és a francia jó egyperces előnynyel tekert a mögötte hajtó 11 vetélytárs előtt. Eközben hátul a már említett Pereiro Sió virgonckodott, a spanyol másfél perces fórra tett szert, végül azonban mindkét szökevényt befogta a maga csoportja.

Az utolsó öt kilométeren aztán már mindenki a saját pecsenyéjét sütögette, a legjobban a norvég Kurt-Asle Arvesen taktikázott, aki három társával harcolt ki kisebb előnyt, és a sprintben is a leggyorsabbnak bizonyult. Majd negyedóra múlva megérkezett a főmezőny, szintén norvég vezetéssel, a mezőnyhajrát Thor Hushovd nyerte meg, összetettben továbbra is Cadel Evans vezet. A szökevények közül Alekszandr Bocsarov áll a legjobban, az orosz a harmincötödikről a tizennyolcadik helyre lépett előre.

Legfrissebb hírek

„Az ukrán válogatott messze nem tökéletes, de él, tele van tűzzel… Ez csodálatos” – ukrán lapvélemények

Magyar válogatott
19 perce

Átrok Zalán vezérszerepben tündökölne az U21-ben

Magyar válogatott
23 perce

Csongvai Áron: Megvoltak a helyzeteink, nekünk nem sikerült, az ukránok értékesítették azt az egyet

Magyar válogatott
24 perce

Angyal Dániel: A barátaimmal is kemény vagyok a vízben, de ugyanezt várom el tőlük is

Vízilabda
36 perce

Bondárnak az elődöntő jelentette a végállomást Szöulban

Tenisz
43 perce

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
52 perce

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
1 órája

Ázsiai Játékok: újabb világcsúcsok a női súlyemelőknél

Egyéb egyéni
2 órája