Nem szabad elbizakodottnak lenni!

Vágólapra másolva!
2008.07.16. 23:06
Címkék

Győrött mindenki abban bízik, hogy az ETO győzelemmel mutatkozik be az UEFA-kupában, mi több, kapott gól nélkül tudja le a grúz Zesztafoni elleni első mérkőzést. Hogy a vágyak valóra váljanak, ahhoz (többek között) a csapatkapitány Stark Péter irányításával szinte hiba nélkül kell védekezni.

A Zesztafoni elleni mérkőzés ugrás lesz az ismeretlenbe, vagy azért sikerült valami érdemlegeset is megtudni a grúz vetélytársról?

Láttunk egy DVD-felvételt, amelyen két grúz csapat játszik, azonban elsőre azt sem tudtuk, hogy melyik a mi riválisunk – felelte Stark Péter. – Sejtettük, hogy a jobbik, és végül igazunk lett. Noha az a meccs nem hozott gólt, bebizonyosodott: a Zesztafoniban veszélyes, támadásban igencsak aktív labdarúgók játszanak.

Ennek a párharcnak a Győr az esélyese?

Azért dolgozunk, hogy így legyen, ám egyetlen ellenfelet sem szabad lebecsülni. Számtalanszor bebizonyosodott, a nemzetközi porondon az erőviszonyok kiegyenlítődnek, a sikert sehol sem adják ajándékba.

A győzelemmel már elégedett lenne, vagy azért ennél többet remél?

Fontos, hogy előnnyel utazzunk a visszavágóra, az igazi az lenne, ha kapott gól nélkül sikerülne győznünk. Mondjuk a kettő nullás siker bizakodásra adhatna okot.

Ősgyőriként mit jelent Stark Péternek, hogy az ETO huszonkét év elteltével ismét az UEFA-kupában indulhat?

Nagyon vártam már ezt a pillanatot. Édesapám huszonnégy éve játszott a Manchester United elleni mérkőzésen, örülök, hogy az ETO színeiben én is pályára léphetek ebben a sorozatban.

Legfrissebb hírek

Öt magyar teniszező a legjobb 100-ban 2025 végén

Tenisz
8 perce

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
6 órája

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
6 órája

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
7 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
7 órája

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
7 órája

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
7 órája

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
7 órája
Ezek is érdekelhetik