Favre mégis folytatja

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2008.07.13. 00:19
Címkék

Korábbi elhatározását megváltoztatva folytatni akarja pályafutását Brett Favre, a profi amerikai futball-ligában (NFL) szereplő Green Bay Packers legendás irányítója. A 38 éves klasszis márciusban jelentette be, hogy visszavonul, most azonban arra kérte klubját, hogy engedje el egy másik csapathoz. A klasszis 16 idényt húzott le a „Sajtfejűeknél”, legnagyobb sikerét 1997-ben érte el, amikor bajnokságot, azaz Super Bowlt nyert a gárdával. Az utóbbi évadban is fantasztikusan játszott, együttesét egészen a főcsoportdöntőig vezette, ahol azonban a későbbi győztes New York Giants diadalmaskodott. Favre igazi legenda, amit a statisztikák is alátámasztanak: az NFL történetében ő adta a legtöbb hatpontos gólt (touchdown) érő passzt (442), a legtöbb yardot passzolta (61 655), a legtöbbször volt megszakítás nélkül kezdőjátékos (275 mérkőzés) és neki volt a legtöbb passzkísérlete (8758). Ő a liga történetének első olyan játékosa, aki 100 millió dollár fölötti szerződést írt alá.

Legfrissebb hírek

Auston Barnes: Sokat jelent a Falco elleni siker

Kosárlabda
1 perce

Sergio Navarro: A Kisvárda szerzett egy extra gólt a félpályáról, ezzel nyert....

Labdarúgó NB I
14 perce

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
4 órája

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
7 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
7 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik