Húsz éve várunk rá

ARDAY ATTILAARDAY ATTILA
Vágólapra másolva!
2008.07.08. 00:43
Címkék
Megjelenésünk napján, kedden Európa-bajnoki címe megvédéséért küzd Kijevben a női tőrválogatottunk, de ennél sokkal fontosabb dolga is akad még a nyáron. Az a csapat, amely Európa legjobbjait végigveri, bármire képes lehet, alig van viszont olyan vetélytársa Pekingben, amely ne az aranyért utazna el.

Akár férfi kardcsapatunk leg utóbbi aranya, női tőrvívóink legutóbbi olimpiai érme óta is eltelt már húsz év. 1988-ban Szöulban a Jánosi Zsuzsanna, Stefanek Gertrúd fémjelezte világbajnok együttes állhatott fel a dobogó harmadik fokára, azóta csak vágyunk a medáliára, de aligha vágyik rá jobban bárki, mint Mohamed Aida. Idestova másfél évtizede ő a fegyvernem első számú klasszisa Magyarországon, egyéni és csapatversenyen is átélte már az elődöntő légkörét, többször is vívhatott már az éremért, egyelőre mégis „csak” negyedik helyeket tud felmutatni, ami alighanem a legbalszerencsésebb végjáték. Eredménysorát böngészve az is látszik, amilyen régóta kijárna neki egy olimpiai érem, olyan régen kiérdemelte már, hogy világversenyen aranyat szerezzen. Akkora az Európa-bajnoki és világbajnoki ezüst- és bronzérmekből álló gyűjteménye, hogy amellett a jamaicai sprinter, Merlene Ottey olimpiai vitrinje (csupa ezüst és bronz) is elbújhat.

Mohamed Aidának viszont már van aranya világversenyről. A tavalyi genti Európa-bajnokságon néhány szűk esztendő után társaival, Knapek Edinával, Varga Gabriellával és Ujlaky Virginie-nel a dobogó felső fokára tudott állni, miután a fináléban – némi elégtétellel mondva – halálra szurkálták az oroszokat. Mohamed Aida továbbra is a kortalan női harcos, természetes, hogy a pekingi mezőnyben is helyet követelt magának egyéniben és csapatban is, s a kategóriában Knapek Edina és Varga Gabriella is útnak indul a döntő felé. Csapatban Mohamed Aidának és társainak egyszerre jöhet össze az olimpiai érem és az arany, kimondva-kimondatlanul a legszebb medáliáért küzdenek majd. Csak azt nem tudjuk még biztosan, ki ellen. Szerdán viszont meg tudjuk mondani az első kör párosítását. Hiszen már csak egy verseny számít bele az olimpiai rangsorba, amely meghatározza, hogy a pekingi negyeddöntőben milyen csatákat rendeznek: a keddi női tőr csapatverseny a kijevi Európa-bajnokságon.

„Elég biztosan őrizzük a harmadik helyünket a ranglistán, előrébb nem nagyon tudunk kerülni Kijevben – véli Mohamed Aida. – Senki sem akar most még csúcsformában vívni, én sem próbáltam meg úgy rápihenni a kontinensbajnokságra, ahogy szoktam. Annyit edzettem, amennyit csak tudtam, éppen ezért érkeztem fáradtan a versenyre. Az olimpiai kvalifikációs időszak kezdete is nagyon fárasztó volt, de az év elején már jó helyről indultunk Pekingért, és a továbbiakban csak tartani kellett a pozíciónkat. Nagy valószínűséggel – ha marad a mostani állás – Kínával vívunk majd a pekingi negyeddöntőben, amely kemény ellenfél, de szinte mindegy, ki áll szemben velünk, elvégre minden vetélytársunkat legyőztük már. Közösek a céljaink, és meg is fogalmaztuk már őket. Nagyon keményen fogunk odaállni, mindenki nyerni megy az olimpiára.” >>>

Legfrissebb hírek

Európai kézilabdakupák: akár öt magyar férficsapat is indulhat

Kézilabda
2 perce

Nem sokon múlt az élete, újra futballpályán a londoni közönségkedvenc

Minden más foci
13 perce

Bolla Bendegúz elárulta, mivel telik a nyári szünete

Magyar válogatott
33 perce

A korábbi Loki-kedvenc is bekerült a Kisvárda edzői stábjába

Labdarúgó NB I
45 perce

Csíkszeredában folytatja az MTK-tól távozó középpályás – hivatalos

Légiósok
51 perce

Korábbi világsztárok Balogh Botond klubjának edzőjelöltjei – keddi transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

„Csodálatos utazás volt” – elkészült a Videoton nyolcvanötös menetelését bemutató dokumentumfilm

Labdarúgó NB I
1 órája

Cseh László is vízbe ugrik szombaton a harmadik MOL Campus Öbölúszáson

Úszás
1 órája
Ezek is érdekelhetik