Győzelmi kényszer alatt

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
2008.07.03. 22:43
Címkék
Szombaton az argentin José Alberto Clavero (28–6–1, 14 K. O.–T. K. O.) ellen próbálja másodszor megvédeni a WBO nagyközépsúlyú interkontinentális bajnoki övét Balzsay Károly (18–0, 13). A vesztfáliai Halléban sorra kerülő meccsen győzelmével talán egyből a vb-címmérkőzés kapujába lép Balzsay.

Mennyire idegesíti, hogy még túl sincs a szombati mérkőzésen, már egyre többen a szeptember huszonhetediki találkozóról faggatják?Mennyire idegesíti, hogy még túl sincs a szombati mérkőzésen, már egyre többen a szeptember huszonhetediki találkozóról faggatják?

Először zavart, később meg már azt nem értettem, miért zavar. Igazából néhány perc alatt megnyugodtam. Most egészségesen izgulok, nagyon rákészültem Claveróra, meg kell vernem. És ha utána azt mondják, hogy szeptember huszonhetedike és világbajnoki címmérkőzés, rajtam nem fog múlni.

Sok pihenője akkorra sem lesz, ahogyan most is alig két hónap telt el a két meccse között.

Most már nagyon jól érzem magam, de az eleje kicsit nehéz volt. Az egyik felkészülésből fejest ugrottunk a másikba, csak államvizsgázni ugrottam haza, Magyarországra. Papíron kéthetes pihenőm volt, de erős túlzás lenne annak nevezni. Költözködtünk, ami minden időmet lekötötte. A felkészülés vége nehezemre esett, elfáradtam, de anynyira élveztem a kesztyűzéseket, hogy mostanra mindent elfelejtettem.

Claveróval megbarátkozott már?

Abszolút. Főleg, hogy láttam, milyen nehezen hozza a súlyt. Kínlódott a sajtóedzés előtt is becsülettel… Egyébként tipikus dél-amerikai bunyós, megáll a szorítóban, mindenfélét minden irányból üt, a fejét meg nem csak gondolkodásra használja. A lépegetést és a védekezést viszont nem igazán ismeri. Nem érdekli, mit kap, csak az, hogy visszatámadjon belőle.

Ha álmodik, róla álmodik, vagy a szeptemberi ellenféljelölt Jean Pascalról?

Pascalról.

Nem veszélyes, hogy már csak emiatt is nagy a győzelmi kényszer?

Ennyire azért nem szaladok előre. Ez a meccs legyen meg, a többi jöhet utána. De azt tudni kell, hogy én világbajnok akarok lenni, így pedig kötelező elviselnem a győzelmi kényszert. Bármikor, ellenféltől függetlenül.

Legnagyobb szurkolója, a felesége hogy bírja?

Szegénykém megijedt, összerezzent, meg hasonlók, amikor először meghallotta. De tudja, hogy ezért jöttünk ki, és hogy ez az álmom. Félt, borzasztóan izgul értem, de már edződött eleget. Most magasabb lépcsőfok következik, még jobban kell viselnie magát. És jobban is fogja!

Igaz, hogy kiválóan ismeri a nagyközépsúlyú mezőnyt?

Sokkal jobban, mint én, az biztos. Pascalról is egyből elkezdte keresni az információkat az interneten.

Az ütemezést tekintve mikor jön ez a lehetőség?

Éppen időben, a négy év pont rendben van. Ezért mentem profinak. Csak kössék már le azt a meccset!

Erdei Zsolttal beszélt már róla?

Majd fogok, ha úgy alakul. Amíg nincs miről, nem akarom untatni.

A nyári szünet előtt mennyire volt zavaró a pezsgés nélküli edzőterem?

Örültem, hogy kevesebben voltunk, jobban lehetett dolgozni. Csak Fritz Sduneket sajnáltam. Szegénynek nagyon kijutott erre az évre. Beteg volt, meghalt a nagybátyja, pénteken meg az unokatestvérét temetik.

Bírja?

Nagyon küzd. Remélem, győzelemmel tudok segíteni neki. Biztosan javítana az állapotán.

Legfrissebb hírek

Zlatko Jovanovic három idény után távozik a Honvéd kosárcsapatától

Kosárlabda
37 perce

Két gyors gól után nem volt visszaút – Sárpátki Tamás

Jégkorong
53 perce

Kádár Tamás: Nem készített fel anno az NB I az európai futballra

Labdarúgó NB I
1 órája

Novemberben Budapesten lesz az Európai Ökölvívó-szövetség kongresszusa

Ökölvívás
1 órája

Szoboszlai Dominik is pályára lép a Red Bull Four 2 Score budapesti döntőjén

Minden más foci
1 órája

Tombolt a Verstappen-láz a nürburgringi 24 óráson

F1
1 órája

Két év múlva Reimsből rajtol a Tour de France mezőnye

Kerékpár
1 órája

ILCA Eb: Érdi Mária kilencedik az első nap után

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik