Barta újra itthon rajtol

BALLÓK CSILLABALLÓK CSILLA
2008.07.03. 22:43
Címkék

Ezen a hétvégén rendezik meg a mű- és toronyugró országos bajnokságot a margitszigeti Széchy Tamás uszodában. Az ob-n a teljes hazai élvonal elindul, emellett osztrák műugrók egészítik ki a mezőnyt, akik között olyanok is deszkára lépnek, akik a pekingi játékokra készülnek. A magyarok között is szerepelnek olimpikonok.

Egyikük az Eindhovenből röpke öt napra hazatérő Barta Nóra, aki fő száma, a három méter mellett egy méteren is elindul.

„Nagyon jó újra itthon, de szinte ki sem látszom a sok teendőből” –

mondta a Hollandiában készülő 24 éves versenyző, aki edzője, Ligárt Balázs nélkül veti bele magát a pénteken rajtoló küzdelmekbe. Barta Nóra különösen szép emlékeket őriz a margitszigeti uszodáról, hiszen 2006-ban itt nyert Európa-bajnoki bronzérmet három méteren. Akkor egy méteren csak a hetedik helyet szerezte meg, de bizakodásra ad okot, hogy a 2008-as eindhoveni Európa-bajnokságon ezüstérmes lett ebben a számban. Első számú műugrónkat a szabadtéri környezet is feldobja, Eindhovenben ugyanis fedett uszodában gyakorol. Valószínű, hogy új, erősebb programját is láthatjuk, amelyet folyamatosan tökéletesít, és ha úgy adódik, Pekingben is bemutatja.

Másik olimpiai résztvevőnk, Kormos Villő is szép reményekkel várja a versenyt, ő a középdöntőbe kerülést tűzte ki célul az olimpián három méteren.

Erősíti a mezőnyt az olimpiai tartaléklistán szereplő Mátyás Melinda és Hajnal András is. Ők csak akkor lehetnek ott Pekingben, ha valamelyik nemzet olimpiai bizottsága nem mindegyik kvótaszerzőjét nevezi be, így a felszabaduló helyeket megkaphatják.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: a Milan ellen játszik a Ferencváros az Európa-ligában

Minden más foci
2 órája

Nagy Ádám: Többre vágyunk szép emléknél; Aldo Dolcetti: Ne zavarjon meg senkit a San Siro csillogása!

E-újság
2 órája

Lefelé a lejtőn – Malonyai Péter jegyzete

Jégkorong
2 órája

Nagypapa, lassíts! – Borbola Bence publicisztikája

Atlétika
2 órája

Győzött, így élre állt az Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2 órája

Nézze meg a Fenerbahce–Liverpool BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
3 órája

Megszenvedett a Slaviával az Arsenal, otthon fordított a Viking, Eindhovenben nyert a Bruges

Bajnokok Ligája
3 órája

Haaland egyszer került Orbán mögé – győztes gól lett belőle

Bajnokok Ligája
3 órája