Ez volt a legjobb meccse

Vágólapra másolva!
2008.07.01. 01:58
Címkék

Azt kapta ellenfelétől, amire számított?Azt kapta ellenfelétől, amire számított?

Igen, fel voltam készülve rá, hogy nagyon keményen üti meg a labdákat, nem enged könnyű pontokat, és ez így is történt. Remekül teniszezett a kínai lány.

És a saját játékával elégedett?

Úgy érzem, ez volt a legjobb mérkőzésem Wimbledonban, jól ment a játék. Sajnos a második szett második felében nem sikerültek úgy az adogatásaim, mint ahogy szerettem volna, és ezekből Cseng rengeteg labdát tudott nyerni. Kicsit megingott a koncentrációm ebben az időszakban.

Csalódott a búcsú miatt?

Annyiból mindenképpen, hogy szerettem volna továbbjutni, bosszantó, hogy ez nem sikerült, de örülök annak is, hogy a legjobb tizenhat közé sikerült bekerülnöm.

Sokat kivett önből ez a találkozó?

Meg kell mondjam, érzem az izmaimat, de hát füvön ez szinte természetes, annyira másfajta mozgást igényel. Komolyabb fájdalmaim azonban nincsenek.

Legfrissebb hírek

A berni diadal – fiktív regényt írt korábbi munkatársunk

Minden más foci
16 perce

Marozsán Fábián: Jó úton haladunk, és remélem, jövőre még többet érünk el

Tenisz
31 perce

Német gólkirály érkezik kölcsönbe a Milanhoz – sajtóhír

Olasz labdarúgás
41 perce

Edzősors: nyugdíjba vonult a BVB korábbi mestere, Lucien Favre

Minden más foci
1 órája

Sérülése miatt akár be is fejeződhet Jake Paul ökölvívó-pályafutása

Ökölvívás
1 órája

Heti program: Boxing Day, Afrika-kupa, darts-vb és NFL

Minden más foci
2 órája

Isak a tavaszi vb-selejtezőkről is lemaradhat

Angol labdarúgás
2 órája

Légióskörkép: Keresztes Krisztián gólt lőtt a Celtic ellen, Schäfer András győztes gólt szerzett a Bundesligában

Légiósok
2 órája
Ezek is érdekelhetik