Egyenlő erők harca

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
2008.07.01. 01:58
Címkék
A múlt heti tesztek után úgy tűnik, a hét végi Brit Nagydíjon egyenlő erőt képvisel a Ferrari és a McLaren, azaz Silverstone a 2007-es idényt idézheti.

A vb-címvédő Kimi Räikkönen szerint nem alaptalan Lewis Hamilton derűlátása a Brit Nagydíj előtt, a McLaren-istálló ugyanis az elmúlt hetekben végrehajtott fejlesztéseinek köszönhetően nagyon közel került a Ferrarihoz. A Scuderia a Francia Nagydíjon annyira kiemelkedett a mezőnyből, hogy Räikkönennek egy műszaki hiba is belefért, leszakadt kipufogócsöve ellenére csak csapattársától, Felipe Massától kapott ki. Ehhez persze a McLaren pilótáinak büntetése is kellett, de ha Silverstone-ban nem lesz gond az „ezüstnyilakkal”, szoros csata várható.

„A Ferrari és a McLaren között nincs különbség, a többiek viszont messze vannak – mondta Räikkönen. – A McLaren mindig erős Silverstone-ban, biztosan most is nagyon felkészült, óriási harc várható a győzelemért. Nekem is jó autóm lesz, és ha nem jön közbe semmi, nyerhetek. Ha ez nem sikerül, akkor is sok pontot kell szereznem. Versenyről versenyre változik a helyzet a pontversenyben, de nem számít, ki vezetett két futammal ezelőtt, és az sem, ki áll az élen most. Az lesz a világbajnok, aki az utolsó futamot követően első lesz, és nekem ez a célom.”

Jelenleg Felipe Massának (3 győzelem) 48, Robert Kubicának (1) 46, Räikkönennek (2) 43, Hamiltonnak (2) 38 pontja van. Räikkönen a Spanyol Nagydíj óta nem nyert, de a legutóbbi öt futamon az övé volt a leggyorsabb kör. A Brit Nagydíjon tavaly a második rajthelyről indulva nyert, miután a pole pozíciós Hamilton elrontotta autója beállításait: bár az időmérőn ő volt a leggyorsabb, hosszú távon nem tudta tartani a lépést Räikkönennel, illetve akkori csapattársával, Fernando Alonsóval.

„Az idén nem akarok ugyanebbe a hibába esni, győzni akarok honfitársaim előtt – mondta Hamilton. – Az év elején a vébécím mellett három célt tűztem ki magam elé: nyerni akartam az idénynyitón, MonteCarlóban és a Brit Nagydíjon. Kettő már megvan, most a harmadikra hajtok.”

Legfrissebb hírek

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
35 perce

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
7 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
7 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
7 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
7 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
8 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
8 órája