Csak a helyükre kerültek

Vágólapra másolva!
2008.07.01. 01:58
Címkék

majd Carles Puyollal és Cesc Fabregasszal „bandába tömörülve”, kellő mennyiségű folyadékkal felszerelkezve, német dresszben átviharzott az újságírókon, és a buszon folytatta az ünneplést. Még jó, hogy az UEFA legalább a kötelező köröket „lefuttatta” vele. „Ez az első nagy titulusom a profik között, egy álmom valóra vált – kezdte Fernando Torres. – Korábban sokszor néztem a nagy tornákat a televízión keresztül, és mindig arról álmodtam, hogy egyszer majd én is ott leszek az utolsó mérkőzés végén ünneplők között. Ott voltam, de bevallom, sohasem hittem volna, hogy éppen ezt a tornát nyerjük meg. Azt hiszem, most kicsit kiélvezzük a sikert. Az egész tornán kiválóan ment a társaságnak, a miénk volt a legjobb csapat. Jót tehet a futballnak, hogy egyszer a legjobb is tornát tudott nyerni. Végre megtaláltuk helyünket Európában.” S ha hiszünk neki, hamarosan a világban is igyekeznek elfoglalni a szerintük őket megillető pozíciót. Ha lehet, már a 2010-es világbajnokságon. Legalábbis a csatár ezt szeretné: „Néhányan úgy gondolják, Dél-Afrikában bátran fogadhatnak ellenünk, mert egy időre most megint eltűnünk. Én meg azt mondom, hátrébb az agarakkal. Európa-bajnokként megyünk oda, és az Európabajnok mindig, mindenhol favorit.”

Legfrissebb hírek

Heti program: Boxing Day, Afrika-kupa, darts-vb és NFL

Minden más foci
8 perce

Isak a tavaszi vb-selejtezőkről is lemaradhat

Angol labdarúgás
10 perce

Légióskörkép: Keresztes Krisztián gólt lőtt a Celtic ellen, Schäfer András győztes gólt szerzett a Bundesligában

Légiósok
16 perce

Hét játékos kikerült a férfi vízilabda Eb-keretből

Vízilabda
45 perce

„Találd ki te, hogyan lehetsz jobb!” – interjú Kós Huberttel

Képes Sport
58 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
1 órája

Guardiola mérlegre állítja futballistáit karácsony után

Angol labdarúgás
1 órája

A csákvári fiataloknál nem a kor, hanem a tudás számított

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik