Asi visszakapta a pontjait

T. A.T. A.
2008.07.01. 01:58
Címkék

A Magyar Nemzeti Autósport-szövetség fellebbviteli bizottsága hatályon kívül helyezte a Szombathely-rali felügyelő testületének kizáró határozatát, és visszaállította az Aschenbrenner György, Pikó Zsuzsa páros eredményét. Mint ismert, az N-csoportos küzdelmet megnyerő kettőst az indokolás szerint azért zárták ki a versenyből, mert valamelyik faluban vizet fogadott el egy nénitől, és azt a motortérbe öntötte. A pilóta ezt cáfolta, és fellebbezett a döntés ellen, ennek eredményeképpen ült össze a fellebbviteli bizottság, amely úgy döntött, nem bizonyított az „idegen segítség”, így a páros visszakapta a pontjait. „Egyáltalán nem lepett meg a döntés, számomra egy percig sem volt kérdéses, hogy nekünk van igazunk – mondta Asi. – A ténybírói jelentésre és a videofelvételre hivatkoztak, amelyekből azonban semmi sem derült ki. Eléggé bosszantó, hogy van három-négy ember a szövetségben, aki rajtam gyakorol, súlyos erkölcsi és anyagi kárt okozva ezzel.” A kizárás törlése egyben azt is jelenti, hogy Aschenbrennerék háromból három győzelemmel (vagyis maximális pontszámmal) vezetik a bajnokságot az N-csoportban.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Scherer Péter, színművész, a Mesél a pálya műsorvezetője

Egyéb egyéni
5 perce

Sofron István elárulta, hogyan lehet megverni a briteket

Jégkorong
15 perce

A Magyar Sport Napja: különleges esemény a hágai magyar nagykövetségen

Egyéb egyéni
26 perce

Németh Krisztián: El tudom viselni, hogy csodagyerek maradok

Labdarúgó NB I
40 perce

Kovácsréti Márk: Amikor elhagyta a lábam a labda, éreztem, hogy ebből gól lesz

Labdarúgó NB I
1 órája

Ifj. Foltán László: Tisztán látszik, halad előre a magyar kenu!

Kajak-kenu
1 órája

Corbu Máriusz: Mentálisan vett ki sokat belőlem az idény, jólesik most kicsit pihenni

Labdarúgó NB I
1 órája

Schäfer András bekerült a forduló álomcsapatába a Kickernél

Német labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik