Gelei József 70 esztendős

Vágólapra másolva!
2008.06.30. 01:21
Címkék

Vasárnap ünnepelte 70. születésnapját Gelei József korábbi tizenegyszeres válogatott, olimpiai bajnok labdarúgó. A kunmadarasi születésű sportoló az MTK-ban nevelkedett, s tagja volt az 1956ban nagy sikereket elérő ifjúsági válogatottnak, s noha a csapat zöme külföldön maradt az 1956-os őszi túra során, Gelei azon kevesek egyike, akik hazatértek. Ezután a Beloiannisz, majd 1961-ig újra az MTK futballistája volt. Az 1961–1962-es évad során a Vasasban védett, majd átvette Grosics Gyula örökét a Tatabányai Bányászban, ahonnan bekerült az olimpiai válogatottba, sőt Tokióban aranyérmet nyert a Lakat Károly által irányított csapattal. 1969-ban fejezte aktív pályafutását, majd edző lett. Tatabányán, Szolnokon, a Vasas másodedzőjeként, az MTK technikai vezetőjeként s a Csepel vezetőedzőjeként is tevékenykedett. Többször dolgozott külföldön, irányította az ausztrál St. George Budapest gárdáját, valamint az ománi Maszkatot s az indiai válogatottat. Fia is válogatott lett: Gelei Károly 1990-ben egyszer védett a nemzeti tizenegyben. Rajtuk kívül mindössze egy olyan család van, amelyben apa és fia is kapus volt a magyar válogatottban: Tóth György és Tóth Zoltán.

Legfrissebb hírek

A Mosonmagyaróvár és az MTK is 38 gólt lőve nyert a női kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
11 perce

Változás: az ünnepi televízióműsort a Nemzeti Sport keddi számában olvashatják

Egyéb egyéni
35 perce

Férfi röplabda: a Kazincbarcika is bejutott az MK négyes döntőjébe

Röplabda
36 perce

Superliga: U. Craiova–Csíkszereda

Minden más foci
38 perce

Mégsem Ausztráliában rendezik a Milan–Como olasz bajnokit

Olasz labdarúgás
48 perce

Ismét Dejan Sztankovics a Crvena zvezda vezetőedzője

Minden más foci
1 órája

Kiesett a kenyai közönségkedvenc, Evans nagy meccset nyert meg Wade ellen a darts-vb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Turisztikai vetélkedő gyerekeknek – fókuszban az Alföldi Kéktúra

Csupasport
1 órája
Ezek is érdekelhetik