Nyerne az örök vesztes

Tud-e igazán nagy döntőt nyer ni Michael Ballack? – kérdezhetnénk a Németország–Spanyolország Eb-finálé előtt. A németek középpályása a döntőbeli részvételek (13) tekintetében a 46-os mezőny legrutinosabb tagja, ugyanakkor nála többször (7) senki sem veszített utolsó mérkőzést egy-egy sorozatban. Ráadásul mostani évadja erősen hasonlít a 2001–2002-esre, amikor a Leverkusennel, illetve a válogatottal minden fontos kiírást a második helyen zárt: a Bayer ezüstérmes lett a Bundesligában (ami persze nem tartozik az elbukott finálék közé), a Schalkéval szemben elveszítette a Német Kupa döntőjét, aztán a BLfináléban alulmaradt a Real Madrid ellen, majd a Nationalelffel kikapott a vb-döntőben Brazíliától. Az idén eddig sorrendben elbukott Ligakupadöntő, angol bajnoki hajrá és BL-finálé szerepel az eredménylajstromban, most meg az Ebarany a tét. Angliában már a 2002-es teljesítményét is „Treble Horrornak” (horrortripla – utalva az ellenpéldára, a Manchester United 1999-es mesterhármasára) nevezték el, és ma már azt emlegetik, hogy Ballacknak az idén jöhet a folytatás. S számára tulajdonképpen ez a döntő igazi tétje: ledobja-e magáról a nagy vesztes bélyegét. Ez már a pótvizsga, elsőre megbukott, remek tavaszi egyéni teljesítmény után az MU elleni moszkvai BL-döntőben nem tudta győzelemre vezetni a Chelsea-t, így egyelőre még a német bajnoki címek jelentik a legrangosabb elismerést a gyűjteményében.

S ez az, amiért a német futballhatalmasságok többször is kritikával illették játékát. A 2006os klubcseréjéhez (akkor ment a Bayern Münchenből a Chelseabe) hozzájárult az is, hogy a három legrangosabb bajor vezető, Franz Beckenbauer, Karl-Heinz Rummenigge és Uli Hoeness is bírálta, mert csak a szerintük amúgy is hitbizománynak számító hazai porondon tudta trófeákhoz segíteni a Bayernt. Náluk – egyébként jogosan, hiszen a futball nem egyéni, hanem csapatsport – nem volt szempont, hogy Ballack háromszor is az év játékosa volt Németországban (nála többször, négyszer csak Beckenbauer nyert, és háromig is csak Uwe Seeler, valamint Sepp Maier jutott el), csak az eredmények minősítettek. Ebben pedig Ballack elég rosszul állt és áll – dacára a hangzatos „Kis Császár” becenévnek.

Legyünk őszinték: a Nationalelf egyelőre nem úgy áll, hogy kapitányának (vagy ahogyan a német újságírók emlegetik, a Capitanónak) köszönheti majd az esetleges első helyet. Ballack szerzett ugyan már továbbjutást (Ausztria) és megnyugvást (Portugália) hozó gólt, de a kiemelkedő játékkal egy-két periódust leszámítva adós. A mértékadó Kicker szaklap értékelésében a Portugália elleni produkciója volt kiemelkedő (az hattól egyig osztályozó újság kettest adott neki), Lengyelország (2.5) és Ausztria (3) ellen az átlagot hozta, Horvátország és Törökország ellen viszont a gyengét jelentő ötös kalkulust érdemelte ki. Ha utóbbi meccsen kiesik a Nationalelf, talán az „elégtelent” jelentő hatos is meglett volna…

Ezzel a játékkal egyelőre nem igazolta Oliver Bierhoffot, a válogatott menedzserét, aki azt jövendölte, csodálatos Európabajnoksága lesz. „Engem nem zavar, ha csak jó tornám lesz, a fontos, hogy a csapatnak legyen csodálatos – mondta erre Ballack. – Ez olyan, mint az atléta edzése: ha egyedül futja le az ötezer métert, sokkal lassúbb, mint ha társaságban tenné. Egy plecsninél többet ér egy aranyérem.”

Bár az is igaz, hogy az ezüst is több annál, mint amire egy évvel ezelőtt számíthatott. Akkor tudta meg, hogy műteni kell a bokáját, emiatt kihagyta a BL őszi csoportküzdelmeit, és csak decemberben térhetett vissza a pályára. Ebből tőkét kovácsolt, hiszen a mezőny többségénél pihentebben érkezett meg az Eb-re. Más kérdés, hogy ismét utolérte a balszerencse: vádlisérülést szenvedett, és ezért nem edzhetett a finálé előtti napon...