St. Patrick jótéteményei

Vágólapra másolva!
2008.06.26. 23:20
Címkék

Annál nagyobb show nincs, mint amikor egy mezőnybunyón felbuzdulva a két hokikapus is egymásnak esik a kezdőkörben. Patrick Roy az egyik, aki legtöbbször dobta le kesztyűjét, alighanem egyedülálló rekordja, hogy több Detroit-kapussal is összeakaszkodott. Mike Vernon és Chris Osgood is hatalmas verést kapott tőle, Dominik Hasek viszont maga akart bunyózni, miután „St. Patrick” a jégbe döngölte az őt a kapujába borító ellenfelet. Csak hát a cseh az alapvonalhoz közeledve elcsúszott, és elszánkázott az addigra tömeggé növekvő bunyózók mellett, úgyhogy csak magán nevethetett, miután talpra állt, és elmaradt a kapuvédők különcsatája. Ami benne van a Roy-vérben, elvégre Patrick fia, Jonathan Roy egyszer – állítólag atyai utasításra – a bunyót ketrecéből néző kapusra rontott, aki egyáltalán nem akart verekedni, Jonathan mégis agyba-főbe verte, majd elkapott még egy ellenfelet, zárásképp mindkét kezének középső ujját mutatva a közönségnek lépett le. Ő maga négymeccses eltiltást és ötszáz dolláros büntetést kapott, a papa meg négyezer dollárral lett szegényebb. A közönség mindannyiszor felállva tapsolt. Csoda?

Legfrissebb hírek

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
24 perce

Az Esztergom óriási izgalmak után jutott tovább a női kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
46 perce

Kialakult a négyes döntő mezőnye a férfi röplabda Magyar Kupában

Röplabda
1 órája

Gyász: 27 évesen elhunyt az Európa-bajnok norvég sílövő, Sivert Bakken

Téli sportok
1 órája

Az év legnézettebb videói: amikor Gulyás Michelle átvehette az Év Női Sportolójának járó díjat

Egyéb egyéni
1 órája

A Falco 20 ponttal nyert az Alba Fehérvár ellen a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2 órája

Az Újpest bejelentette román szélsőjének a távozását – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

A DVSC kapusa szerint Jordanovnak szerencséje volt a félpályás gólnál

Labdarúgó NB I
3 órája
Ezek is érdekelhetik