Most a németek voltak a „törökök”

Előzetesen kevesen gondolták volna, hogy éppen saját fegyverével, a félelmetes hajrával üti ki a német válogatott a törököt az Eb első elődöntőjében. Sőt amikor a második félidő derekán, 1–1-nél Fatih Terim együttese még mindig óriási tűzzel, lelkesedéssel rohamozott, bizony nem úgy tűnt, hogy az utolsó percek lélektani különcsatáját a németek nyerhetik meg. Aztán a 79. percben következett Miroslav Klose gólja, a bázeli stadion sajtópáholyában pedig néhányan egymásra néztek: ha a törökök innen is felállnak, tényleg csodáról beszélhetünk…

A folytatást ismerjük: Semih Sentürk egyenlítése ugyan felcsillantotta a reményt a nézőtéren tomboló piros mezes szurkolók előtt, Philipp Lahm ragyogó gólja azonban ismét s aznap estére végleg elcsendesítette a tábort.

„Lahm találata után volt hátra egy-két perc, és – hiszik, nem hiszik – még hittem az újabb feltámadásban – beszélt az utolsó pillanatok érzéseiről Terim a találkozót követő sajtótájékoztatón. – Ígéretes helyről szabadrúgást kaptunk, felküldtem a magas embereimet, hátha sikerül az egyenlítés. Van, amikor nekünk jön ki a lépés az utolsó momentumokban, van, amikor a másik csapatnak, ettől izgalmas a futball. Hogy megérdemelték-e a németek a továbbjutást? Ez az eredmény, és kész. Legyünk őszinték, magunktól is megkérdezhettük volna ugyanezt az eddigi találkozók után… Ám akárhogy is alakultak az események, rendkívül bosszantó a tudat, hogy majdnem odaértünk, de mégsem.”

Igen, ez az az érzés, amelyet a törökök az aktuális Eb-n korábban egyszer sem tapasztaltak meg. Szerda estig vagy a sima kudarc (Portugália, 0–2) vagy a „majdnem lemaradtunk, de mégsem” forgatókönyv jellemezte meccseiket. Ne feledjük, Svájc ellen 0–1ről álltak fel, és nyerték

meg a találkozót a 92. percben, a csehek elleni, a továbbjutásról döntő mérkőzésen a 75. percben még 2–0-s hátrányban voltak, végül 3–2-re diadalmaskodtak, a horvátok elleni negyeddöntőben pedig a 122. percben egyenlítették ki az ellenfél három perccel korábban szerzett előnyét, hogy aztán tizenegyesekkel továbbjussanak. S

hogy a csapat mennyire a „hirtelen felindulásból” szerzett, késői gólok specialistájává vált, jelzi, az öt találkozón összesen – írd és mondd – 13 percig játszottak úgy, hogy vezettek.

A fordulatos végjáték azonban szerdán a törökök elszántságánál is jobban bizonyította a németek erejét. Mert lássuk be, ha van csapat, amely a rivális nyomására sem törik meg, és kifulladásig harcol, az a Nationalelf.

Noha rosszul játszott (ezt utólag Löw és a játékosok egyaránt elismerték), az őrületes iramban és megszállottsággal futballozó török csapat ellen is képes volt a végén hozzátenni a pluszt, amelyet Franz Beckenbauer a mérkőzés előtt „győztes mentalitásként” határozott meg.

„Ezen a meccsen pontosan kiderült, mit kell érteni Beckenbauer szavain – utalt a „Császár” véleményére Löw. – Kétszer is lélektani hátrányba kerültünk, hiszen a törökök vezető és egyenlítő gólja után is talpra kellett állnunk. A csapat egységét és erejét mutatja, hogy mindkétszer sikerült.”

A szakember értékelésében hangsúlyozta, a nagyszerű eredmény ellenére nem tagadja, együttese rengeteg hibával játszott. A párharcokat rendre elveszítette, az összjáték sokszor pontatlan volt, és az előreíveléseket is csak ritkán tudták megjátszani a támadók. Mint elmondta, a szünetben gondolkodott azon, hogy csapata a 4–2–3–1-es hadrendből átálljon-e a 4–4–2-esre, de a törökök veszélyes támadójátékát látva végül nem merte megtenni a lépést. A pozitívumok között em-