Az AS című spanyol napilap Luis Aragonés szövetségi kapitányt faggatta a selección ma esti, oroszok elleni elődöntő-mérkőzésén alkalmazandó taktikáról, a várható felállásról. A mester szerint a szbornaja fizikailag az Európa-bajnokság legerősebb csapata, amelyben legalább két-három Arsavin-szintű futballista játszik.

Fotó: Reuters
A spanyolok már az Eb első napja óta a döntőbe jutásra gondolnak

Fotó: Reuters
A spanyolok már az Eb első napja óta a döntőbe jutásra gondolnak
Luis Aragonés szerint együttesének más taktikára lesz szüksége az orosz válogatott ellen, mint amilyet a squadra azzurrával szemben alkalmazott. A szakvezető elmondta, a szbornaja fizikailag előnyben van a selecciónhoz képest.
„Az oroszok nyíltabban futballoznak, de nagyon figyelni kell a szélvészgyors kontráikra. Fizikálisan a legjobb csapat az övék, és nem csak az elődöntőbe jutott négy válogatott közül. Ne feledjük: náluk márciusban kezdődött a bajnokság” – kezdte Aragonés.
„Ki kell használnunk azokat a tulajdonságainkat, melyekkel le tudjuk küzdeni a fizikai hátrányunkat. Játékosaim az Eb első napja óta csak a döntőbe jutásra gondolnak, nekünk ez ad plusz erőt és energiát” – tette hozzá a tréner.
Aragonés elismerően beszélt az orosz válogatott legtöbbet emlegetett játékosáról, Andrej Arsavinról is, de kijelentette, nem a Zenit sztárja az egyetlen labdarúgó, akivel gondjaik lehetnek.
„Arsavin kiváló futballista, de úgy gondolom, az oroszoknak van még legalább két-három hasonló képességű játékosuk, akik ugyanolyan nagy problémát okozhatnak nekünk, ha nem tudjuk megfelelően szűkíteni és zárni a rendelkezésükre álló területet” – mondta a szövetségi kapitány.
Legfrissebb hírek

Euro 2008: 250 millió eurós nyereséggel zárult a torna
Archiv cikkek
2008.07.30. 00:46

Euro 2008: magyaroknak köszönhető az adatdömping
Archiv cikkek
2008.07.02. 21:11

Xavi Hernandezt csak Humphrey Bogartnak hívják barátai
Archiv cikkek
2008.07.02. 00:28
Ezek is érdekelhetik