Puskással. Liebrich szándéko san lerúgta. Akkoriban a német labdarúgás favágás volt: páros, nyújtott lábbal előre, aztán lesz, ami lesz. A magyarok óriási favoritok voltak, hallottam, hogy otthon már szervezték az ünnepséget, itt meg vásárolták a győzelmi ajándékokat.
Aztán semmi sem lett belőle.
Tudom, hogy magyarázatot vár tőlem, de ilyesmivel nem szolgálhatok. Sok pletyka keringett akkoriban, de hozzám semmi sem jutott el, mert akkor még kicsi voltam. Ma már tudom, hogy a szökőkutat, a zenét emlegették, de sokkal több köze lehetett a vereségükhöz annak, hogy a német játékosok vérét lecserélték. Higgye el, így volt, a válogatott egyik segítője mesélte el a ZDF televíziónak.
Hogyan néztek Solothurnban a magyarokra?
Kedvelték őket. Én meg istenítettem mindenkit, főleg Puskást. Mintha egy másik bolygóról érkezett volna. Még a sírjához is elmentem. Sokat kerestem, ennyivel tartoztam neki. Egész életében igazi jelenség volt, csak kár, hogy leadta az állampolgárságát. Tudom, a távolból azt mondok, amit akarok, de nekem ő örökre magyar maradt. És az első a futballisták között. Nálam Pelé is csak Puskás után jön, még ha a kutyámat Pelének is hívják. Bár az is igaz, hogy inkább Garrinchának kellene neveznem, mert olyan karikalábai vannak…
