Lisztes Krisztián: REAC?

Vágólapra másolva!
2008.06.23. 00:28
Címkék

Lassan többet utazgat az élvonal 12. helyén végző – ezzel történelme eddigi legjobb helyezését elérő – REAC együttese, mint egy vándorcirkusz. A rákospalotaiak a tavasszal „hazai” mérkőzéseiket Sopronban játszották, s felkészülésük hétfői kezdetére sem tudtak „otthonra lelni” a Budai II László Stadionban. „Szerelik a villanyvilágítást, felújítják a gyepszőnyeget, ezért Dunakeszin lesz az első edzés – mondta el Kutasi Róbert klubigazgató. – Egy-két hetet valószínűleg idegenben kell készülnünk.” A keret nagy része már múlt héten is edzett Aczél Zoltán vezetésével – fakultatív jelleggel. Hétfőn viszont a Ferencvárostól távozó Lisztes Krisztián is csatlakozik a palotai csapathoz. „Nem egyeztünk meg a középpályással – mondta a klubigazgató. – Abban maradtunk, hogy a következő időszak a kölcsönös ismerkedésé lesz.” A vezetők több kiszemelttel tárgyalnak, de a rutinos játékos mellett egyelőre négy-öt utánpótláskorú labdarúgó lesz új arc a tréningen.

Legfrissebb hírek

Fegyelmi vizsgálat indult a Tottenham csapatkapitányával szemben

Angol labdarúgás
21 perce

IFFHS: ismét Luis de la Fuente az év férfi szövetségi kapitánya

Minden más foci
32 perce

Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, a Davis Kupa-csapat kapitánya

Tenisz
46 perce

Megszülettek Győri-Lukács Viktória ikerlányai

Kézilabda
1 órája

Az év legnézettebb videói: amikor bemutatkozott a 13 éves Nagy Kornél

Minden más foci
1 órája

Etta Eyong és Amad Diallo is győztes gólt szerzett az ANK-n – videók

Minden más foci
1 órája

Az „elfeledett” válogatott – 50 éve lett Eb-ezüstérmes a magyar női röplabdacsapat

Röplabda
2 órája

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
19 órája
Ezek is érdekelhetik