Bécs Zidane-ért izzadt

A pokol átalakul mennyországgá. Főként azoknak a gyerekeknek, akiknek az Adidas jóvoltából megadatik a kegy, hogy minden idők egyik legzseniálisabb futballistájának asszisztálása mellett focizhassanak egyet.

Zinedine Zidane, a fő-fő „predator” (a sportszergyártó tervezőcsapatában ő a „tesztpilóta”) a bécsi FanZone centerpályáján egyfelől központi figura, másrészt mégis mellékszereplő. Kivételes intelligenciával megáldott reklámarc, aki pontosan tisztában van vele: a háttérbe húzódhat, a dicsfény akkor is rá hullik. Most sem akar több lenni önmagánál, habár mi arra apellálunk, hogy előbb-utóbb felsejlik a karakter mögött a gyarló ember, Zizou engedelmeskedik a vadon szavának, megunhatatlan cseleivel sorban elfekteti az ellenfél csapatát alkotó kissrácokat, hogy a szóló végén a hálóba helyezzen, s kezét az ég felé dobva ünnepeltesse magát…

Boldogan rögzítjük: a legnagyobbak is esendők.

De ez csak a lezárás.

Úgy telik el több mint húsz perc, hogy szinte mást sem tesz, mint a körülötte szaladgáló sihedereknek leosztja a labdát. Kizárólag a csapat érdekében egyszer-egyszer azért beveti klasszikussá nemesedett lefordulós cselét (a közönség tombol), pacsizik a gólszerzőkkel, megtapsolja a rivális találatait. Egy-egy félidőt játszik a fekete és a fehér mezesek között – ilyen is ritkán fordult vele elő: mindkétszer a végül vesztes fél oldalán szerepel.

Az utolsó másodpercben jön el a mi pillanatunk: „elereszti” a balt, a sistergős löket pedig telibe trafálja Stefant, a fehérek kapusát. A mozdulat lendületével rohan oda hozzá, mosolyogva kér bocsánatot, megölelve a süvölvényt.

Erős a gyanúnk: a kissrác sohasem örült még ekkora ütésnek – és nem is fog…