Még csak koncepció van

Mondanánk (írnánk), derült égből villámcsapásként érte a honi kosárlabdázás elöljáróit, hogy hirtelen szövetségi kapitány nélkül maradt a férfi felnőttválogatott, de a hasonlat első fele sántít: az ég ugyanis már jó ideje borongós. És nem csak azért, mert 1969 óta mindössze egyszer – 1999-ben – jutottunk ki az Európa-bajnokságra az erősebbik nem versengésében, a világbajnokságról vagy az olimpiáról pedig ne is beszéljünk. Sőt ne is álmodjunk. A legnagyobb baj, hogy utánpótlásunk immár papíron is másodosztályú, így már fanyalogni sincs okunk azon, hogy a kirakatcsapat tavaly éppen csak bent maradt az A-divízióban.

Akkor még Sztojan Ivkovics volt a szövetségi kapitány, szerda óta már nem ő. Szerda óta senki sincs. Miközben vészesen közeledik a július 4., a 2009-es kontinensviadalra kvalifikáló selejtezőre felkészülés kezdete. Csoportellenfeleink, Szerbia, Olaszország, Bulgária és Finnország legjobbjai bizonyára nem ilyen zaklatott körülmények között vágnak neki a ciklusnak, amelynek végállomása Lengyelország lesz – persze csak azoknak, akik továbbjutnak. Márpedig garantált Eb-részvételt csak csoportunk első helye ér, már a másodikak közül sem mindenki ér révbe.

A fentiekből kiindulva nyilvánvaló, hogy esélyünk sincs a kvalifikációra, de a sorsolás után még ott tartottunk, hogy a bolgárok és a finnek ellen van remény, ezt kellene megragadnunk. Most viszont már megint oda jutottunk, hogy jó lenne legalább a divízióban bent maradni – holott még egyetlen tétmérkőzést sem játszottunk. Nálunk egyelőre csak a belső harcok zajlanak, és épp az érdekellentétek vezettek a legutóbbi kapitánnyal is a kenyértöréshez, aki mindenáron keresztül akarta vinni, hogy csökkenjen a magyar bajnokságban pályára küldhető idegenlégiósok száma.

Olyannyira, hogy jobban ragaszkodott ehhez az elvéhez, mint a válogatott élén betöltött pozíciójához.

„Ma délben gyűlést tartottunk, amelyen megállapítottuk, hogy méltatlan és szinte lehetetlen helyzetbe került a bizottság, de nagyobb a felelőssége annál, hogy ne próbáljunk segíteni. Sokféle koncepció szóba került, konkrét nevek még nincsenek, de hétfőre biztosan lesznek” – számolt be a pénteki fejleményekről Sterbenz Tamás főtitkár, aki maga is megjelent a hét végi edzőtovábbképzőn Székesfehérváron, és ha már ott volt, a testület elnökeként összehívta a szakmai bizottságot. Amely arra jutott, hogy hazai szakemberrel töltené be a posztot.

Érdekes fordulat, mert már éppen kezdtek szárnyra kelni olyan hírek, hogy a szlovén Zoran Marticot hívják a magyar férfiválogatott mellé. Legalább ennyire gyökeres az a változás is, amely a bajnok Falco-SZOVA KC-Szombathely álláspontjában állt be a nemzetközi szerepléssel kapcsolatban: nem vállaltak külföldi kupát a sárga-feketék, pedig ha valakiké, az ő keretük elég erős lett volna ahhoz, hogy helytálljanak. És úgy tűnik, hogy a többi élgárda sem akar a határokon túl küzdeni, legalábbis erre utal, hogy eddig egyedül a Polaroid-Lami-Véd Körmend reagált a szövetség ezzel kapcsolatos megkeresésére, és a piros-feketék sem mondtak egyértelmű igent.

Hozzá kell tenni, a magyar férfiklubok utóbbi esztendőkben mutatott passzivitása miatt az európai szövetség csupán a harmadik számú sorozatba, annak is az előselejtezőjébe ajánlott fel helyet a mieinknek – íme, belterjességünk újabb negatív hozadéka. És mivel a jelek szerint az amúgy sem túl erős válogatott is kezd ellehetetlenülni, kosárlabdában lassacskán megszűnik minden kapcsolatunk a külfölddel – férfifronton saját magunkat szeparáljuk el évek óta az öreg földrésztől, sőt a világtól. Holott ha valami, az mindenki előtt nyilvánvaló, hogy lenne mit tanulnunk. Főleg szakmailag, de egyre inkább úgy tűnik, a háttér megteremtésében is. Gyakorlatilag mindenben.