A fiatalokban a remény

Csodák nincsenek, szokták mondani, azonban mégis kell, hogy legyenek, mert miképpen is történhetne meg kétszer ugyanaz a bravúr?!

Bicskei Bertalan szövetségi edzőként 1984ben ifjúsági Európa-bajnoki címig vezette a Petry Zsolt, Pintér Attila, Kovács Kálmán nevével fémjelzett csapatot, és a hajdani ifiedző – háta mögött szövetségi kapitánykodással, sikeres külföldi edzősködéssel – hasonló siker részese lehet 2008-ban is.

Huszonnégy esztendő telt el a legutóbbi nagy, európai hírű korosztályos futballsiker óta, ám július 14-től Gulácsi Péter, Koman Vladimir, Németh Krisztián korosztálya küzd hasonlóan nagy célért, mint anno az 1984-es Eb-győztesek.

Az U19-es válogatott Csehországban az Európa-bajnokság nyolcas döntőjében szerepel, ami már önmagában is szép álom beteljesülését jelenti – íme, az újabb csoda?

„Csodáról szó sincs – mondja Bicskei Bertalan, aki az MLSZben szakmai igazgatói minőségében a korosztályos csapatok között az U19-es válogatott munkáját is felügyeli. – A tehetségek szerencsés időszakban történő felbukkanása, a talentumokra való odafigyelés és persze az edzők jó szakmai munkája, meglátása gyümölcsözik , amikor egy-egy csapat sikert ér el. Manapság a szövetségben az utánpótlás-területen a jó eredményekhez szakmai szempontból minden adva van. Ezek közül csak néhányat említenék meg: esztendővel ezelőtt a szövetség elnöksége az európai mintára felépített utánpótlásmunka mellett tette le a voksát, amelynek része az utánpótláscsapatok egymásra épülése. Tudatos munka zajlik, a szövetségi edzők két korosztállyal dolgozhatnak, és szigorúan szabályozott a játékosok átjárása egyik csapatból a másikba. Korábban gyakorta előfordult, hogy egy-egy jobb játékos akár két korosztályt is átugorva szerepelt különböző mérkőzéseken, azonban mára ezt a trendet megszüntettük, mert az ilyesfajta terhelés nemhogy kibontakoztatja, inkább eltünteti a tehetségeket. Ha mondjuk a csehországi Eb-döntőre készülő U19-es válogatott példáját nézzük, láthatjuk, hogy ez a csapat már a tizenhét esztendősek tornáján is együtt szerepelt – tegyük hozzá, a mostanihoz hasonló sikerességgel –, és játékoskerete a mai napig meglévő kohéziónak köszönhetően nem szóródott szét. A tehetségek most újabb lépcsőfokra léptek, Európa legjobb korosztályos együtteseivel versenyezhetnek, így, ha ez a fajta munka folytatódhat, rövid időn belül az ifik a nagyválogatottban produkálhatnak hasonló sikerrel.”

Lehetett, illetve lehet bármennyire is gyenge a magyar futball, az utánpótlás még a legkomiszabb időszakban is fel-felvillant valamit.

Most sincs ez másképpen, ami legalábbis azt jelzi a kívülállónak, hogy a szakmai felkészültséggel, de legalábbis az elhivatottsággal ezen a területen nincs akkora baj, mint felnőttszinten, a profinak nevezett futballunk esetében. A nagy gond az, hogy az utánpótlásért valóban tenni akaró edzők nincsenek túl sokan. A képzett szakvezetők számára a profi futball csábítóbb, minden bizonnyal a több pénz, a rövidebb távon elérhető siker és nem mellékesen a munkára fordított kisebb energiabefektetés apropóján. Az egyik kivétel Bicskei Bertalan, aki dolgozhatna külföldön, azonban neki, ahogyan a nyolcvanas években, manapság sem derogál a gyerekfociért tenni, és ugyanígy hajlandó dolgozni az ifilabdarúgásért az U19-es válogatott szövetségi edzője, Sisa Tibor is. Persze a magyar közegben az elhivatott edző egyedül nem jutna messzire, és ha van valami, ami dicsérhető a jelenkori szövetségi munka kapcsán, az az, hogy Bicskei Bertalan vezetésével a korosztályos válogatottaknál tevékenykedő szakemberek nyugodtan, és ami fontos, szervezetten dolgozhatnak.

Mifelénk már ez is nagy szó.

Európa más vidékein évtizedek óta ez a módi: a svédek, a hollandok, a németek, a portugálok, a franciák legendásan egységes, kitartó utánpótlásnevelési koncepciójuknak köszönhetik a tartós sikereket s persze azt, hogy tehetségek tucatjait (sőt százait) nevelik fel évről évre. Mondani sem kell, hogy a szervezettségben, morálban, felkészültségben jócskán lemaradó magyar futballban mekkora szó, hogy már működik a kiválasztás (ezekben a napokban éppen Tiszaújvárosban dolgoznak a szövetség utánpótlásért felelős szakemberei, edzői), és hogy mindegyik korosztályos válogatottnál olyan csapatok formálódnak, amelyek képesek arra, hogy a nemzetközi nívónak megfelelő teljesítményt produkáljanak erőnlétben, technikai, taktikai felkészültségben. Ha mindezt öszszeadjuk, máris megkapjuk annak a receptjét, hogyan lehet kiugró eredményt elérni, s minek köszönhető az, amit sokan csodának neveznek az U19-es válogatott Eb-döntőbe jutása kapcsán: mindössze arról van szó, hogy hagyni kell dolgozni azokat, akik értenek is hozzá.

Így leírva, kimondva nem is olyan nagy kunszt...