A jól megérdemelt pihenés időszaka

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2008.06.19. 00:41
Címkék

Némi szépségápolás, volt csapattársa kisfiának felügyelete, mozizás, strandolás – ilyesmik töltik ki mostanság Honti Kata életét. Az MKB-Euroleasing Sopron kosárlabdacsapatának helyi születésű kulcsembere és épp ezért talán legféltettebb kincse pályafutása első teljes felnőttidényén van túl. Ő, aki eddig szinte minden nyáron részt vett valamilyen utánpótlás-világversenyen, az idén már „csak” a felnőttválogatottban juthat szerephez, mert kiöregedett a juniorkorból. Érdekes lehet tehát egy kis összegzés, hogy a korábban szupertehetségnek tartott hátvéd hogyan illeszkedett be a profi világba, amelybe már eddig is belekóstolt, de felelősség nélkül. Ez most megváltozott, amit a saját bőrén is érez.

„Életem első felnőttidénye szerintem nagyon jól sikerült, csak jót tudok róla mondani, hiszen Magyar Kupát nyertünk, bajnokok lettünk. Saját teljesítményemről annyit, jól éreztem magam a pályán, de ez is arra vezethető vissza, hogy sikeres volt a csapat” – darálta az ifjú hölgyek lelkesedésével a még mindig csak 20 éves játékos. Ám beszéljenek a számok, ha már ő nem túl bőbeszédű: az Euroligában 12 találkozón 73, a bajnokság alapszakaszában 24 meccsen 208, a rájátszásában nyolc mérkőzésen 61 pontot dobott, az itthoni kupaküzdelmekben pedig öt összecsapáson kerek 40 volt a termés. Ez összesítve 49 tétmeccsen 382 pont, ami 7.8-es átlag.

Persze a gólerősség nem minden a mai kosárlabdában, főleg nem Honti Katánál, aki egyelőre inkább jó emberfogó, mintsem pontkirály szeretne lenni. A kettes poszt védőfeladatait már a felnőttmezőnyben is kiválóan megoldja, támadásban viszont inkább az előkészítésben jeleskedik, a befejezésekről lemond. Ami azért tűnik luxusnak, mert kifejezetten jó keze van, a honi bajnokikon például stabilan 50 fölött van a mezőnybeli dobószázaléka, miközben mindössze 5.4-szer kísérletezik onnan meccsenként, ami negyedenként alig több mint egy rádobást jelent. Vállalkozhatna többet is, hiszen a pécsi MK-döntőben szórt 22 pontjával bizonyította, hogy húzóembernek is jó.

„Változott a játékom, mert változott a szerepem a csapatban, több teher hárul rám. Szerintem fejlődtem, bár nyilván nem kiugróan, de remélem, a fokozatosság megmarad. Sokan mondják, hogy dobhatnék rá többet, és erre utaltam az előbb, amikor a fokozatosságról beszéltem: remélem, előbb-utóbb ez is kialakul nálam, bár számomra nem presztízskérdés, hogy pontgyáros legyek, az utánpótlásban sem volt ez rám jellemző. De annyian sugdossák a fülembe, hogy több gól van bennem, hogy lassan elhiszem...” – mondta a válogatott edzőtáborának kezdetéig, tehát július 8-ig nyaraló Honti, aki az idén rekordot dönt a sziesztázásban, mert több mint egy hónapja jutott rá.

Végre alaposan rápihenhet a következő idényre, és reméljük, ez még többet hoz ki belőle.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: visszavonul a válogatottól a dán irányító

Kézilabda
4 perce

Téli olimpia: a britek és az amerikaiak továbbra is hibátlanok curling vegyes párosban

Téli olimpia 2026
10 perce

Téli olimpia: Marco Pantani emléke előtt tiszteleg a franciák sílövője

Téli olimpia 2026
31 perce

Markgráf Ákos: Fel kell nőni a feladathoz, különben nem lehet megragadni az NB I-ben

Labdarúgó NB I
32 perce

A Budapesti Honvédhoz igazolt Mészáros Krisztofer Eb-ezüstérmes tornász

Torna
32 perce

A szaúdi futball-liga közleményben reagált Cristiano Ronaldo bojkottjára

Minden más foci
40 perce

Pécsi Ármin január legjobb játékosa lehet

Légiósok
44 perce

Odermatt és Shiffrin is történelmet írhat alpesi síben az olimpián, Vonn szereplése nagy kérdés

Téli olimpia 2026
50 perce
Ezek is érdekelhetik