m u tattuk a labdát, az Afrikai Nemzetek Kupáján és az Ajax meccsein is teszteltük, lett volna idejük legalább megnézni. Csak hát ez olyan, mintha az ember a mindennapos Volkswagen-használat után váratlanul Ferrarit kapna. Először ahhoz is hozzá kell szoknia. Utána meg már nem vágyik másra.”
Egyelőre nem tudni, a kapusok mennyire álmodoznak új labdáról, de az biztos, hogy hétfőn az Ausztria–Németország találkozón született meg a torna első olyan gólja, amelyet 25 méternél távolabbról lőttek. Michael Ballack előtt Wesley Sneijder franciák elleni, 21 méterről szerzett találata jelentette a rekordot. Rajtuk kívül még a török Arda Turan (Svájc ellen, 18 méterről) és a svéd Zlatan Ibrahimovic (Görögország, 17) talált be a tizenhatoson kívülről, a hétfőig jegyzett további 44 gól (ha figyelembe vesszük a Ballackéval szinte egyszerre eső Ivan Klasnic-találatot is) mind a „veszélyes zónán” belülről esett. A miheztartás végett: a németországi világbajnokságon a német Torsten Frings, az olasz Andrea Pirlo, a cseh Tomás Rosicky és a brazil Kaká 11 mérkőzés alatt összehozta a négy távoli gólt. Az Alpokban a „rettegett” labdával a pályán csaknem kétszer ennyi meccs kellett hozzá. Pedig már a németeknél használt Teamgeist (akárcsak a 2004-es Roteiro) is ugyanazzal a technológiával készült, mint a mostani Europass. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy a kapusok által gyakran emlegetett szitálás mindössze egyszer, Ballack találatánál lehetett volna zavaró, ha a labda nem eleve a felső sarok felé tartott volna…
Az Europass-szal kapcsolatban készítői azt is hangoztatták , hogy közvetlen elődjével szemben nedves talajon is „hibátlanul” viselkedik. A Teamgeistre sok panasz volt, az Europass már egy PSC nevű anyagból készült, és elvben valóban könynyebben fogható, mint elődje. Persze ha erről, mondjuk, Petr Cecht, az Eb előtti legbőszebb kritikust kérdezzük meg, aligha kapunk pozitív választ. Tekintettel arra, hogy a torna talán legnagyobb potya gólját ő kapta, amiben szerinte jócskán benne volt a labda is. A Törökország elleni csoportdöntőn Hamit Altintop jobb oldali beadása után Cech óvodásokra nézve is arcpirító módon tessékelte oda az Europasst Nihat Kahveci elé, előkészítve a „félholdasok” hihetetlen feltámadását.
„Az én lelkemen szárad a gól, de… – kezdte értékelését Cech. – A legjobbamat próbáltam hozni, ám túl sok víz volt a labdán, ezért kicsúszott a kezem közül. Persze ez semmit sem változtat azon, hogy most mindenki engem okol, mert azt látta, hogyan fogom meg és ejtem ki a labdát.”
Mielőtt túlságosan megsajnálnánk az egyébként valóban a világ egyik legjobb kapusának számító, az idén minden lényeges sorozatban (Premier League, Bajnokok Ligája, Európa-bajnokság) az utolsó pillanatokban elbukó Cecht, annyit azért jegyezzünk meg: a labda az első pillanattól kezdve ugyanúgy csúszott a p á l y á n lévő 22 résztvevőnek, hiszen – lassan hagyományosan – Svájcban megint esett az eső. És ezért nem kell egyelőre olyan hajmeresztő elképzeléssel foglalkozni, amelyre az egyik helyi lap hívta fel a figyelmet, hogy az első, az 1930-as világbajnokság aranyérméről határozó Uruguay–Argentína mérkőzést félidőnként eltérő típusú labdával játszották le. Mi lenne, ha ezt most is bevezetnénk? Akkor tényleg káosz lenne.
