Az amúgy is hitehagyott francia küldöttség önbizalmát bizonyosan nem növelte, hogy a meccsre menet a csapatbusz egy elvétett kanyarból kitolatva nekiment a saját szövetsége vezérkarát szállító autónak. Bár a napközben is szakadó eső ellenére az affér csak tízperces késést idézett elő, baljós jelnek bőven megtette. Jellemezte a pánikot az is, hogy harmadik csoportmecscsén harmadik felállásában és harmadik összetételében kezdett a francia – és az olasz válogatott is. Ehhez mérten szinte semmiség, hogy a legutóbbi világbajnokság döntőjének huszonkét kezdő emberéből csak tizenkettő sétálhatott ki most is a bírókkal együtt. Akik mellett Antonio Cassano, az olasz megmentőjelölt majd kiugrott a sorból a himnusz éneklése közben, míg a másik sorban nem volt ott a leghangosabb szónok, Lilian Thuram. Az öreg róka nemcsak az énekkarból, hanem a francia védelemből is hiányzott, aminek főleg azután volt nagy jelentősége, hogy a francia csapat az évek során elveszített egy sor nagy egyéniséget, azaz nem feltétlenül a játéka, hanem a jelenléte hiányzott. De nagyon. Főleg a posztját megöröklő Eric Abidal mutatványa láttán és után... A szünetben tehát a gól- és emberelőnyben lévő squadra azzurra pontelőnnyel állt a virtuális táblázat második, továbbjutó helyén, azaz nem kellett a bonyolult képletek között kutatni. Főleg miután a második félidő elején előbb a hollandok, majd az olaszok maguk is – Thierry Henry segedelmével – betaláltak. A világbajnok túlélte a halálcsoportot.
