A szegény magyar sportban hatalmas luxus, hogy az anyagi források húsz-harminc százalékát az intézményrendszer fenntartására fordítják. Tavaly például 12 milliárd forintos állami sporttámogatásból csak 2.1 milliárd jutott a sportágaknak, amelyből 77 sportági szövetség 435 milliót kapott a működésre. Ezért aztán több sportágban az edzők és a versenyzők jogosan kifogásolják, hogy míg hozzájuk képest a sportvezetők jól keresnek, ők csak vegetálnak a klubokban.
„Azt el kell ismerni, hogy a rendszerváltozás óta az egyesületek anyagilag lehetetlen helyzetbe kerültek, pedig nélkülük a magyar sport halálra van ítélve” – magyarázta Kovács Tamás, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója, aki az elmúlt évtizedekben edzőként, szövetségi kapitányként is dolgozott. Véleménye szerint ugyan a MOB által kidolgozott elosztási rendszer bevált – a sportágak négy év eredményessége alapján kapják az állami támogatást –, de szükség lenne fejlesztő programokra, mert három-négy sikersportágra nem lehet építkezni. Ehhez viszont több pénzre lenne szükség.
Ismerve az ország anyagi helyzetét, néhány évig nem lesz több pénz , ezért csak átcsoportosítással lehetne például a szegény szakosztályokat megmenteni. A pálya szélén álló edzők jogosan kérdezik, mi szükség volt például a Nemzeti Sportszövetség létrehozására, s mi indokolta, hogy a MOB fizetett munkatársainak száma másfél évtized alatt a háromszorosára nőtt?
„A Nemzeti Sportszövetség nem lenne felesleges, ha hatékonyabban működne – magyarázta Kovács Tamás. – Létrehozásával tovább növelték az olimpiai és nem olimpiai sportágak közötti ellentétet, és egyértelmű, hogy a MOB ellen akarják felhasználni. Pedig az olimpiai bizottság az egyetlen szervezet, amely a magyar sportban megpróbál tervezni, számon kérni, és irányt mutatni, tehát szakmai felügyeletet gyakorol. Ráadásul a feladatköre bővül, új feladatot jelentenek az ifjúsági olimpiák.”
Már ha lesznek olyan tehetséges fiatalok, akik eredményesen szerepelhetnek majd e világversenyen. Mert anyagiak miatt még a magyar sikersportágakból is egyre több edző menekül külföldre, és pénzhiány miatt a fiatalok többsége már el sem juthat az uszodákba, vívótermekbe, focipályákra, mert a havi tagdíj több ezer forint. A mennyiségi fogyás már két évtizede tart, és a XXI. század elején már kétszázezer igazolt sportoló sincs hazánkban.
Például az alapsportágnak számító atlétikában a hatvanas-hetvenes esztendőkben a mostaninak többszöröse volt az igazolt versenyzők száma, a szövetség évente több tucat hazai és nemzetközi viadalt szervezett, mégis a Kisstadion kis irodájában Nyírő György főtitkár és egy titkárnő látta el az adminisztrációs munkát. Erre tanú Mérei László szakmai igazgató, aki a hetvenes években a Vasas sikeres edzője volt.
A két évtizede a szövetségben dolgozó Mérei kiszámolta: az athéni doppingbotrány után anyagi gondokkal küszködő MASZ-ban jelenleg nyolc főfoglalkozású dolgozik.
„Ez nem sok, sőt kevés – magyarázta Mérei László. – Az atlétikai nagyhatalomnak nem nevezhető török testületnek huszonkét munkatársa van. A szövetségek önállósodásával a feladatok jelentősen megnőttek, míg például korábban a könyvelést a sporthivatalban végezték, most két pénzügyes munkatársunk dolgozik azért, hogy mindenben megfeleljünk a törvényi előírásoknak. Felnőttválogatott-viadalok már valóban alig vannak, de az utánpótláskorosztályban nem szűntek meg. Szükség lenne olyan munkatársra, aki a korcsoportokat menedzseli, de erre egyelőre nincs anyagi lehetőségünk.”
Pedig a szövetség 237 millió forintos költségvetésének 25 százalékát így is működésére fordítja.
Azt nem vártuk a sportvezetőktől, hogy önkritikusan bevallják, hogy a magyar sport anyagi lehetőségéhez képest túl sokat költenek a működésre, miközben az edzői és versenyzői létszám csökken. Mert nem az összeggel, hanem az aránnyal van a probléma.
