Új szabály dönthet

2008.06.13. 23:16
Címkék

Megeshet, hogy tizenegyesek döntenek az A-csoport második helyéről. Jelen pillanatban Csehország és Törökország két mérkőzést követően egyaránt három ponttal és 2–3-as gólkülönbséggel áll. Az Európa-bajnokság új szabálya értelmében ha két csapat azonos pontszámmal és ugyanannyi adott, illetve kapott góllal zár, és a csoportkör utolsó fordulójában éppen egymás ellen játszik, akkor 11-es rúgásokkal döntenek a sorrendről (vagyis a továbbjutásról). Esetünkben ha döntetlenre végződik a Csehország–Törökország mérkőzés, sporttörténelmi pillanat következik: tizenegyeseket fognak rúgni csoportmeccsen. Korábban ilyenkor a koefficiens döntött – ez alapján a cseheknek elég lenne a döntetlen, mert sokkal jobban teljesítettek a 2006-os vb és a 2008-as Eb selejtezőin. „Készülünk a tizenegyesekre, de persze szeretnénk a kilencven perc során döntésre vinni a dolgot” – mondta Karel Brückner, a csehek szövetségi kapitánya, noha országa az Eb-ken egyszer sem bukott el tizenegyespárbajt, sőt három szétlövése (1976, 1980, 1996) során húsz kísérletből húsz gól a mérlege.

A hazai Eb-stáb: HEGYI TAMÁS, KAMLER JÁNOS, KORMANIK ZSOLT, MUNKÁCSY ANDRÁS, SIMON JÓZSEF, SZABÓ TAMÁS, SZELI MÁTYÁS, SZŰCS ANDRÁS

Legfrissebb hírek

A Buffalo Bills leküzdötte az egyik démont, amely évek óta az útjában állt

Amerikai sportok
7 perce

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
28 perce

Dubei Debóra a Csata Szekszárd elleni játékáról: „Hazai pályán ez a minimum”

Kosárlabda
43 perce

2029-ig hosszabbított edzőjével a Dortmund – hivatalos

Német labdarúgás
45 perce

Rakétaveszély miatt egy órát csúszott Cristiano Ronaldóék mérkőzése

Minden más foci
47 perce

„Eléggé középszerű képnek tűnt” – a Real Madrid galaktikusait szemből egyszerre megörökítő egyetlen fotó készítője saját alkotásáról

Bajnokok Ligája
54 perce

Birkózás: Olasz, Szinay, Zsitovoz és Vitai is kikapott az U23-as vb-n

Utánpótlássport
59 perce

Izlandra látogat a Tatabánya a kézilabda Európa-ligában

Kézilabda
59 perce