A tűz csiholója

Nemrégiben a Barcelona ifjú argentin csatárzsenije, Lionel Messi jelentette ki, hogy álmai netovábbja szerepelni a világ legnagyobb sportolói seregszemléjén. Osztja Messi véleményét Didier Drogba is. A Chelsea csatára ugyan már régen túllépett 23. életévén – ehhez a korhatárhoz kötik a szereplés lehetőségét a profi futballisták részére az olimpián –, ám a lehetőség országonként három túlkoros játékos számára megadatik.

Didier Drogba sietett is hazája olimpiai válogatottja francia szövetségi kapitányának, Gérard Gilinek azonnal jelezni, ha hívja, számíthat rá Pekingben.

Gili persze hívta. Ki ne hívná be csapatába a világ egyik legjobb futballistáját? Ha sérülés nem jön közbe – ez Drogba esetében sajnos alapkérdés –, ő lesz a csapatkapitánya az elefántcsontparti válogatottnak, amely egy nappal a hivatalos megnyitó előtt, augusztus 7-én helyi idő szerint este háromnegyed nyolckor játssza a címvédő Argentína ellen az A-jelű kvartett olimpiai döntőnek is beillő nyitó meccsét. (Ausztrália és Szerbia még a csoportellenfél Elefántcsontpart számára.) Ez a négyes jelentős, de nem leküzdhetetlen akadály a Drogbával és chelsea-s csapattársával, Salomon Kalouval felálló válogatott számára. Az pedig, hogy mekkora elszántsággal lépnek pályára az afrikaiak egy világtornán hazájuk képviseletében, nem lehet kérdéses. Rigobert Song, a kameruniak világklaszszis védője mondta azt, ha egy afrikai játékos felveszi a nemzeti színű mezt, akkor nem úgy megy ki a pályára, mint egy futballista, hanem úgy, mint egy harcos.

Valóban, amikor az ember elnézi a válogatott meccsre felsorakozó afrikai játékosokat, amint éppen a himnuszt hallgatják, már csupán a két-három elrettentő színes csík hiányzik a marcona tekintetek alá, s a kezükbe egy lándzsa.

Lerí róluk, hogy vagy meghalnak – jelen esetben a pályán –, vagy győznek. Középút nincs!

Didier Drogba egyébiránt a közelmúltban egészen nyilvánvaló tanújelét adta annak, hogy a nemzeti válogatott számára abszolút elsőséget élvez minden mással szemben. Az egész Chelsea-vezérkar szívta a fogát, hogy egyik legnagyobb sztárjuk másfél hónapra otthagyja őket a bajnokság kellős közepén január-februárban, és elmegy Ghánába, az Afrikai Nemzetek Kupájára. Drogba nem törődött a klub nagyfőnökeivel – akiknek a keze egyébként is meg volt kötve a FIFA rendelkezései miatt – és az Afrikai Labdarúgó-szövetség korifeusainak véleményével sem.

Történt ugyanis, hogy az Afrika-kupa idejére szervezték a vezetők a kontinens legjobbjának járó díj átadását. A leadott szavazatokból Didier Drogba messze a legtöbbet kapta, így 2006 után a 2007-es évben nyújtott teljesítménye alapján is neki dukált volna a földrész Aranylabdája. Ám a ceremóniára nem Ghánában, a torna helyszínén került sor, hanem Togóban. Ráadásul egy nappal később Elefántcsontpart éppen a negyeddöntőben vívott ki-ki meccset Guineával. A nyugat-afrikai ország bálványa egy pillanatig sem hezitált, maradt, és gólt rúgott Guineának, nem kis szerepet vállalva csapata 5–0s győzelméből s a továbbjutásból.

„Előző este felhívott a szövetség egyik igen magas rangú tisztségviselője, és nyíltan megfenyegetett, ha nem megyek el a gálára, újraszámolják a szavazatokat, megváltoztatják a szabályokat, és nem én leszek a győztes. Megmondtam neki, hogy nem hagyom cserben a társaimat, nekem a hazám a legfontosabb, és ezzel nem vetekedhet semmilyen egyéni dicsőség, úgyhogy ne is álmodjanak arról, hogy elmegyek Togóba” – mondta Drogba, akit az sem zavart, hogy a „fekete főnökök” tényleg betartották a szavukat, s betartottak neki: a Sevilla mali csatára, Frédéric Kanouté lett a befutó.

Drogba nagyon szeretne valami igazán nagy sikert elérni az elefántcsontparti válogatottal, amelyet története során először – olimpián is első alkalommal vehetnek részt a narancsmezesek – kivezetett a 2006-os világbajnokságra, s ott nem is vallott szégyent az afrikai tizenegy, amely Pekingben két riválisának is visszavághat a németországi eredményekért. Ott ugyanis egy-egy góllal kaptak ki az „elefántok” Argentínától és Hollandiától, viszont kétgólos hátrányból fordítva 3–2re megverték Szerbiát. Hősünk szempontjából azonban nem is apró szépséghiba, hogy ezen a meccsen nem játszhatott, mert előzőleg, a hollandok ellen kiállították. Drogba igazi őserő, a szemében állandóan ott parázslik a tűz, s az indulatainak nem mindig tud megálljt parancsolni. A moszkvai BL-döntő a legutóbbi bizonyítéka, hogy nem igazán tud megváltozni. A 116. percben pofon legyintette Nemanja Vidicset, amiért el kellett hagynia a pályát, s helyette John Terry rúgta a sorsdöntő tizenegyest. A Chelsea hívei azóta zokognak.

Drogbának a döntőkkel eddig nem nagyon volt szerencséje. A 2006-os Afrikai Nemzetek Kupáján is a hátán cipelte be csapatát a fináléba, hogy aztán a sorsdöntő büntetőrúgásoknál ő hibázzon. Megérdemelné, hogy a sors megbocsásson neki…